Mondhatnánk reformáció- és vallástörténeti vetélkedőnek is azt a bensőséges hangulatú eseményt, amelyen sepsiszéki református fiatalok – kökösiek, rétyiek, szentivánlaborfalvaiak, nagyborosnyóiak és uzoniak – versenyeztek.
A kérdéseket Nagy Hajnalka vallástanár állította össze Luther Márton életútjáról, tételeiről, az uzoni egyházközség hangulatos közösségi termét Ungvári Barna András vendégfogadó lelkipásztor gondoskodása révén a reformációhoz kötődő pannók tették otthonosabbá. A vetélkedő vezetője közel hozta a részt vevő VII–VIII. osztályos tanulókhoz a jelképes játék bibliai evangéliumát (Ján. ev. 4:13), ötletes címerterveket készítettek a csoportok. A zsűri asztalánál Bardocz Tünde és Kovács-Ungvári Noémi vallástanárok mérlegelték az eredményeket, oklevelekkel, feliratos pólókkal, tanfelszerelésekkel ajándékozták meg a vetélkedőket. Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola képviseletében jelen volt Szabó Margit igazgató. Bardocz Tünde bejelentette, hogy a februárra tervezett következő vetélkedő helyszíne Nagyborosnyó lesz. (kisgyörgy)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.