Cselgáncs. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozói három fronton küzdenek ma – tudtuk meg Veres László edzőtől. A csapat egyik része az Aradi Kupán, másik része a csíkszentdomokosi dzsúdó Szentdomokos Kupán lép szőnyegre, de a sportklub a bákói December 1. Kupára is nevezett cselgáncsozókat.
Birkózás. A háromszéki birkózók a hétvégén ott lesznek a Segesváron megrendezendő, gyerek I–II–III-as korosztályúak számára kiírt Vár Kupán. A Sepsiszentgyörgyi ISK színeiben több mint húsz sportoló vesz részt a viadalon, míg a Mátéfi Árpád irányította MSC-től nyolc, a kovásznai Legion Guard csapatától tíz birkózó próbál helytállni a népes mezőnyben.
Futsal. A II. ligában érdekelt Kézdivásárhelyi SE idegenben zárja az évet, a másodosztályos pontvadászat 11. fordulójának nyitó mérkőzésén 13 órától a West Déva otthonában lép pályára. Bár mindkét csapat vereséggel zárta a küzdelemsorozat előző körét, a harmadik helyen álló céhes városbeliek a meccs esélyesei a hatodik helyezettekkel szemben. A győztesnek járó három pont felértékelődik annak tudatában, hogy a rangsor első két helyezettje, a Kolozsvári Clujana és a Brassói Colţea 1920 holnap egymással csatázik, s ha a favorit kincses városiak érvényesítik a papírformát, a KSE visszakerülhet a második helyre. Tegnap az élvonalbeli bajnokság 14. fordulójában a Sepsi Futsal a bajnokesélyes FK Székelyudvarhelyt fogadta, és 5–18 arányban veszítette el a találkozót. Részletekkel a Hétfői Sportban jelentkezünk.
Kosárlabda. Az éllovas és hibátlan Sepsi-SIC ma 18.30 órától a Kolozsvári U együttesét fogadja a kosárlabda női Nemzeti Liga 9. fordulójában. A Zoran Mikes irányította zöld-fehérek eddig hétből hét meccset nyertek meg, a kolozsváriak mérlege viszont három győzelem és négy vereség. A Dragan Petričević edzette vendégalakulat a rangsor hatodik helyezettjeként érkezik Sepsiszentgyörgyre, és a pontvadászat előző körében 70–80-ra kapott ki a vendég Brassói Olimpia csapatától. Ezzel szemben a SIC a 8. fordulóban 78–59 arányban győzött a Szatmárnémeti VSK otthonában. A két csapat legutóbb az előző bajnokság döntőjében találkozott egymással: a négymeccsesre sikeredett párharc első találkozóját a kolozsváriak nyerték meg (66–64), majd a soron következő három mérkőzés már Sepsi-SIC-sikerrel zárult (72–66, 72–68 és 85–76). Az esti találkozó pikantériáját az szolgáltatja, hogy a szentgyörgyi csapattat két bajnoki címet is szerző és a legutóbbi fináléban a Kolozsvár ellen 28 pontot jegyző Amanda Thompson ezúttal ellenfélként érkezik Háromszékre, hiszen nemrégiben az egyetemistacsapathoz szerződött. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.