Demeter J. Ildikó
Kihirdette Klaus Iohannis államfő a nemzeti kisebbségek napját szentesítő törvényt. Ennek értelmében minden év december 18-án önkormányzati, sőt központi költségvetési és logisztikai támogatással ünnepelhetnek a nemzeti kisebbségek Romániában, és a közszolgálati tévé- és rádiócsatornáknak is foglalkozniuk kell velük. Jövő hétfőn tehát azok kerülnek közfigyelembe, akik a román állam, de nem a román nemzet tagjai, legalábbis ezt sugallja a jogszabály tálalása.
Vannak esetek, amikor a bocsánatkérés nem elsimítja, hanem inkább elmélyíti a sértést, és ez a törvény épp ehhez hasonlít, legalábbis magyar szemmel nézve. Hiszen a parlament az idén már kétszer utasította el – legutóbb pár hete – az RMDSZ azon kezdeményezését, amely március 15-ét nyilvánította volna hivatalos ünneppé a romániai magyarok számára is, egy olyan napot, amelyet valóban magáénak érez, és minden évben megtart ez a közösség. A román honatyák azonban úgy érzik, hogy nem ekkor kell kinyilvánítanunk nemzeti identitásukat, hanem akkor, amikor ők látják jónak. Azaz Mikulás és karácsony, december elseje és 22-e között, az ország más, hivatalosan elismert 17 nemzetiségével együtt. Ezek közül csak egynek van saját, Bukarestben is jóváhagyott nemzeti ünnepe: a húszezres létszámú tatár közösség számára 2006-ban szavazták meg a december 13-ai (kérésükre kiadható) szabadnapot, a rövid idejű krími tatár köztársaság emlékére. Az új jogszabály – amely egyébként egy 1998-as kormányhatározatot emel törvényerőre – szabadnapot már senkinek sem ad, tehát egy gyakorlatilag üres gesztus, amiről maguk a törvényhozók is tudják, hogy csak a látszat kedvéért született.
De azért lehet vele dicsekedni: lám, a nemzetiségi szempontból mintaállamként fellépő Románia parlamentje simán megszavazza a kisebbségi csoport kezdeményezését, sőt, támogatást is nyújt a rendezvényszervezéshez; ezek után senki nem állíthatja, hogy a kisebbségek jogait korlátozzák. A baj az, hogy valóban nem is igen akar senki az önelégültség függönye mögé nézni, azok sem, akik saját tapasztalatból tudják, hogy kötelező ünneplés csak a diktatúrákban van, és rosszabb az íze, mint a háborús pótkávénak. A saját nagylelkűségétől dagadozó román parlament ezzel a törvénnyel azonban épp azt mutatja, hogy mennyire nem demokratikus szemléletű, mennyire nem érdeklik a valós problémák, a valós közösségi igények: elintézi az egészet egyszerre valami fesztiváljellegű rendezvénnyel, és ezzel évi 364 napig mentesítve érzi magát a kisebbségi ügyek alól.
Nos, meglátjuk, hogy mennyire lesz ünnep december 18-a, legalább a többi nemzeti kisebbségnek. Mi, magyarok azonban továbbra is akkor szeretnénk ünnepelni, amikor mi érezzük úgy, hogy okunk van rá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.