MagánvállalkozásÚjjal próbálkozni

2017. december 13., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Pál Attila korán megtanulta becsülni a kétkezi munkát. Édesapja lakatosműhelye mintegy családi örökségként maradt rá, de a kapukra, kerítésekre szóló, jobbára alkalmi megrendelések nem mindig biztosították a továbblépés lehetőségét. Így – a munkát szerető mesterember hozzáállásával – több újdonságba is belekezdett, még a felénk is megjelenő, aztán elhaló éticsiga-tenyésztés is elragadta egy időre. Most újabb és bevallása szerint immár tartósabb egyedi vállalkozásba kezdett.

Megtalált lehetőség
A Törekvés szövetkezetben karbantartóként dolgozó, mindenféle javítást, szerelést elvégző édesapja még a kilencvenes évek elején indította vállalkozását, ezt vette át 2001-től fia. Családi folytonosság ugyan megvolt, de a kovácsoltvas kapuk és kerítések idénye nem tartott egész évben, ezért alternatívák után kellett nézni. Ebben az is szerepet játszott, hogy egészségi okok miatt a fizikai munka már – enyhén szólva – nem volt javallott. A keresgélés nem volt mindig sikeres, de néhány mellékvágányra futott ötlet után sem adta fel, a kitartás pedig – az idén év elején szerzett, nálunk még ismeretlen technológia révén – sikerrel kecsegtet.
Régi nyílászárók új szigeteléssel
Az ötlet egy reklámfelületen jött szembe először, ahol egy magyarországi cég speciális, utólagos szigetelési eljárást kínált. Pál Attila látott benne fantáziát, hiszen tapasztalatból tudja, nem mindenki engedheti meg magának, hogy lakásában teljes ajtó-, ablakcserét eszközöljön. Vagy éppen ragaszkodik, nem kívánja kicserélni azokat. Mi több, a légtömör (nálunk használatosabb nevén termopán) nyílászárók gyors térhódítása, majd főleg a tömbházaknál tapasztalt hátrányai miatt a felhasználók is más lehetőségekben kezdtek gondolkodni. Az addig nálunk is alkalmazott, úgynevezett géderes, bemarásos megoldások azonban egy sor problémát, például a korántsem egyforma hézagok tömítését nem oldották meg. Amit a hirdetésben ajánlottak azért keltette fel a vállalkozó érdeklődését, mert különleges, Németországban kifejlesztett műkaucsukot (terostat a neve) alkalmazott szigetelőanyagként, amely szintén erre a célra kifejlesztett és a licenccel együtt megvásárolható, elsajátítható technológiát feltételezett. Ráadásul akár négy centiméteres rések tömítésére is alkalmazható bármilyen anyagból – fa-fém-műanyag – készült nyílászárón. És még egy előny felkeltette a vállalkozó érdeklődését: a szigetelés semmilyen porral, piszokkal nem jár, a speciális szalaggal leragasztott tömítés pedig többször is festhető.
Belevágni
Egy online reklám után persze csak a gondolat indul el az emberben, Pál Attila azonban pozitív jelként értékelte, hogy a hirdető épp akkor jött Kolozsvárra a technológia bemutatására, amikorra a jelenleg ott dolgozó fiát akarta meglátogatni. A bemutatón, amelyen egy konkrét műemlék épület nyílászáróinak szigetelését is megnézhették az érdeklődők, újabb részletek derültek ki – többek között, hogy az anyag rendkívül hőálló, műemlék épületeknél rendkívül előnyös módon alkalmazható, értékes régi nyílászárók menthetők meg általa, a tapasztalat pedig azt mutatja (Magyarországon 1994-től alkalmazzák), hogy hosszú távú jótállást is lehet vállalni. Na meg az emberi dimenzió, a bizalom is kezdett kialakulni, így nem túl drágán megvásárolta a technológiát, ami azt is jelenti, hogy a térségben egyedüli forgalmazója az eljárásnak. És persze a partner segítségével meg is tanulta szakszerű alkalmazását. Ehhez nyilván kellett a jártasság a kézi munkák birodalmában, a szakma iránti érdeklődés.
A technológia persze nem minden, alkalmazását a helyi viszonyok is befolyásolják. Nálunk például néha asztalosmunkát is igényel a megrendelő. Ezért Pál Attila akkor kívánja széles körben népszerűsíteni a lehetőséget, amikor a hazaköltözését tervező fia is munkába állítható.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2017-12-13: Riport - Demeter Virág Katalin:

Továbbvinni a népmesei örökséget

A közösséghez tartozás érzése és élménye egész életét meghatározta, szakmai tevékenységére is rányomta bélyegét. Péter Orsolya az évek során számos olyan kezdeményezésben vett részt, amelyek révén kisebb-nagyobb közösségek ráeszméltek, miben a legerősebbek, s közben észrevétlenül is olyan útravalót adtak, amit akár egyénként is hasznosíthatnak a mindennapokban. Kultúráról, vetélkedőkről, szellemi örökségről és egy kortalan műfajról beszélgettünk Sepsiszentgyörgy bábtársulatának fiatal művészeti vezetőjével.
2017-12-13: Pénz, piac, vállalkozás - :

Vállalkozz itthon!

40 000 okot adunk, hogy itthon vállalkozz! – ezzel a címmel a Diaspora Start Up kiírás legmagasabb pontszámmal elfogadott pályázata azokat a román állampolgárokat szólítja meg, akik Magyarországon tartózkodtak az utóbbi legalább egy évben, és szívesen indítanának saját vállalkozást Romániában az észak-nyugati vagy a Központi Fejlesztési Régiók valamelyikében.