„Igyekeztem a Szentatya elé tárni jelen helyzetünket, hogy valós képet lásson a magyar egyházról. Utaltam történelmünkre, hogy Magyarország az államalapítás óta keresztény ország. Ez meghatározza mindennapi életünket. Kiemeltem a szekularizáció problémáját, a papi utánpótlás nehézségeit. A családokról is számot adtam, mert a hit továbbadása itt történik, ők a jövő zálogai. A katolikus iskolákról is szóltam, hisz itt nemcsak a gyermekekkel tudunk foglalkozni, hanem a családokkal is. Az evangéliumot személyesebbé akarjuk tenni, nem elégszünk meg a formalitással, a szívekig akarunk eljutni, és ebben a kisközösségek aktív szerepvállalása meghatározó. A Szentatya szerint a plébániának úgy kell működnie, mint egy családnak, ahol mindenki megtalálja a maga feladatát. A pápa testvéri beszélgetést kezdett a konferencia tagjaival. Meglepő volt és nagyon személyes, hogy nem egyenként, hanem közösen tette ezt. Nagyszerűen feloldotta kezdeti izgalmainkat: elmondta, számára a magyarokhoz való kötődése egész életére meghatározó.
A migrációval kapcsolatban világossá tette, nagyon elmélyült ebben a kérdéskörben. Három irányba osztaná el a migrációs kérdést, az iszlám kérdését: van egy harcos iszlám közösség, akiktől joggal félünk, mert további terrorcselekményeket követhetnek el. Van egy nem militáns, mégis erősen iszlamizáló szándékú közösség. És sajnos egy kisebbség az, akik készek a dialógusra. De a Vatikán a maga részéről is megtesz mindent azért, hogy ez a dialógus előrehaladjon, és létrejöhessen a megbékélés a kereszténység és az iszlám között. Kimondta, hogy a brüsszeli adminisztráció nagyon elhibázott utat választott, amikor mindent konformizálni akar, mert ez olyan felhígulását jelentené a keresztény, személyes és nemzeti értékeknek, ami nem vezet jóra. Minden nemzetnek tudnia kell megőrizni saját gyökerét, ellent kell állnia annak a kolonizálásnak, ami jelen van ma a brüsszeli vezetésben. Arra kell törekedni, hogy egy nagyon sokszínű Európa úgy tudjon létezni, hogy közben minden nemzet megőrzi a maga kultúráját.
Mindenütt nyitottan fogadtak, nem felső utasításokat kaptunk, ők kérdezték, milyen problémáink, nehézségeink vannak. A pápánál is az volt a legfölszabadítóbb dolog, hogy érezhettük, testvérileg fogad bennünket, és nyitott gondjaink meghallgatására, megoldására. Felvetettük, hogy nekünk nagyon fontos lenne, hogy a határon túl élő magyar testvéreink azáltal is kapcsolódhassanak hozzánk, hogy az ő boldogjaikat az egész magyar nemzet ünnepelhesse, hiszen amikor ők éltek, amikor boldoggá, szentté lettek, akkor a hely, ahol éltek, Magyarországhoz tartozott, s kell hogy értsék a Vatikánban is, hogy a határon túl élő magyaroknak ez ezért is igen fontos ügy. Teljes egyetértésben tudtunk elválni, megértették, szükség van ezen igényünknek a kielégítésére. Nekünk, püspököknek is több időnk volt beszélgetni magunk között, közösségünknek is jót tett ez az egyhetes együttlét.”
Ez hát az interjú lényege. A kép megalkotását az olvasókra bízom. Magam pozitívan „csalódtam”.