Kétszázezernél is többen váltottak jegyet Antal Nimród rendező legújabb, A Viszkis című akciófilmjére.
A film forgalmazójának keddi közleménye szerint a nézőszámon túl Antal Nimród munkája műfaji szempontból is jelentős eredményt mutat fel, hiszen az elmúlt csaknem 30 évben nem került fel a legtöbb nézőt vonzó filmek ranglistájára olyan produkció, amely teljes egészében Magyarországon készült. „Elképesztően sikeres éve lett a magyar filmeknek az idei. Óriási öröm számunkra, hogy ehhez A Viszkis révén mi is hozzájárulhatunk” – idézi a közlemény Hutlassa Tamás producert.
Mint írják, a Viszkis Facebook-oldalára és a filmmel kapcsolatos fórumokra érkező nézői vélemények elsősorban a jól felépített történetet, a hiteles alakításokat, a zenét, valamint a látványos akciókat dicsérik.
A november 23-án bemutatott filmben Ambrus Attila szerepében Szalay Bencét láthatják a nézők, szerelmét Móga Piroska, a nyomozót Schneider Zoltán alakítja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.