ŐRÜLT GYILKOS A METRÓBAN? Őrizetbe vettek tegnap reggel a bukaresti rendőrök egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kedden néhány óra leforgása alatt a metró elé lökött két személyt.
A nő ellen a nap folyamán bűnvádi eljárást is indítottak. Az áldozatok is fiatal nők voltak: egyikük meghalt, a másik csak enyhe sérüléseket szerzett. Kedd este még arról szóltak a hírek, hogy délután a metró elé vetette magát és meghalt egy 25 éves nő a Dristor megállóban. Este nyolc óra körül azonban jelentkezett a rendőrségen egy 20 éves lány, aki elmondta, hogy egy számára ismeretlen, 40 év körüli nő délután 3-kor a sínek közé lökte a Costin Georgian megállóban. Mindkét jelenetről felvételt készítettek a Metrorex vállalat térfigyelő kamerái, amelyek alapján a rendőrség az éjszaka folyamán azonosította és elfogta a gyanúsítottat, egy 36 éves nőt, aki beismerte tettét, de nem adott rá magyarázatot. Kihallgatása alatt összefüggéstelenül beszélt és zavarodott állapotban volt. A rendőrség gyanúja szerint valamilyen mentális betegségben szenved – írta hatósági forrásokra hivatkozva a News.ro. (Maszol)
EMBERCSEMPÉSZEKET FOGTAK. Jól szervezett embercsempész-hálózat tagjait vették őrizetbe a román hatóságok Temesváron – közölte tegnap a határrendészet. A hatóság egységei egy ügyész irányításával október óta figyelték a hálózat működését, és a különleges egységek bevonásával csaptak le a hálózat tagjaira kedden Temesváron. A megfigyelés során kiderült, a nemzetközi csapat szervezett módon csempészte Romániába a szerb–román határon át a migránsokat, hogy aztán a belső határőrizet nélküli schengeni övezetbe próbálja juttatni őket. A csoportot három román, egy svéd és egy szíriai állampolgár alkotta. (MTI)
RAGASZKODNAK AZ OTTHONIHOZ. A külföldön élő románok 91 százaléka rendszeresen vásárol román termékeket, 61 százalékuk pedig népszerűsíti is a román brandeket ottani ismerősei körében – derült ki az MKOR Consulting piackutató cég friss felméréséből. A tanulmány szerzői szerint Romániának több millió „nagykövete” van külföldön: a boldogulásukat külföldön kereső román állampolgárok többsége ugyanis büszke azokra a termékekre, amelyek szülőhazájára emlékeztetik a befogadó országban. A megkérdezettek 67 százalékát büszkeséggel, 59 százalékát örömmel tölti el az, ha román termékekkel találkoznak a külföldi áruházak polcain. A felmérést 60 országban, 1100 román ember válaszai alapján készítették idén szeptember és november között. (Főtér)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.