Ülésezett az SZNT állandó bizottságaMunkás időszak következik

2008. július 7., hétfő, Közélet

Igen aktív időszak elé néz a Székely Nemzeti Tanács vezetősége, a következő hetekben igyekeznek felvenni a kapcsolatot a megyei és helyi önkormányzatokkal, a felelős önkormányzati tisztségviselőkkel, megbeszélni az együttműködés módját az SZNT által elsődleges fontosságúként kezelt kérdésekben — egyebek mellett erről döntött az Állandó Bizottság szombati, sepsiszentgyörgyi ülésén.

Izsák Balázs elnök elmondta, elsősorban a hivatalos autonómia-népszavazás kiírásáról, a székely jelképek használatáról, a székelyföldi autonómiastatútum támogatásáról kívánnak egyeztetni. Fontosnak tartják a székelyföldi önkormányzatok önszerveződését is, egyelőre csak a Székelyföldért Egyesület létezik, amely még nem nyert hivatalos bejegyzést, de ha az autonómiatartalommal sikerülne feltölteni ezt a szervezetet, az SZNT kész támogatni létrehozását — szögezte le Izsák Balázs. Beszámolt strasbourgi útjukról, ahol az ET parlamenti közgyűlésének legbefolyásosabb vezetőivel sikerült találkozniuk. Bemutatkozó látogatásuk során tárgyaltak Lluís Maria de Puig elnökkel, az ET főtitkárával, illetve a Néppárti frakció elnökével, Luc Van den Brandéval, aki a Régiók Bizottságának elnöki teendőit is ellátja. Kiderült, napirenden van az EU-ban is a régiók átszervezésének kérdése, és megfogalmazott egy fontos alapelvet is: a régiókat nem kijelölni kell, hanem elismerni. A Luc Van den Brandéval folytatott tárgyaláson szóba került az ET 2007/1811-es ajánlása, amely megfogalmazza: a régiók kialakításánál ne elsődlegesen a gazdasági szempontok legyenek döntőek, hanem a hagyományok és a regionális identitás. Izsák Balázs szerint ez a Székelyföld esetében rendkívül testreszabott alapelv, melyet követve kialakítható a Székelyföldi Régió. Az SZNT elnöke a tárgyalások következtetéseként azt is megfogalmazta: ,,Nem e nyomásgyakorlás eszközeként kívánják felhasználni az ET-t, hanem a nemzetközi együttműködés fórumaként. A román parlament az autonómiastatútum visszautasításakor arra hivatkozott, hogy amit kérünk, nem európai, nincs összhangban az európai jogrenddel. Hol lehet ezt hitelesebben és jobban tisztázni, mint magánál a forrásnál?". Feltett szándékuk jól együttműködni az ET-vel, jól megjeleníteni Székelyföld érdekeit — fogalmazott, és leszögezte, nem tettek le tervükről, hogy egy Székelyfölddel kapcsolatos határozatot fogadtassanak el az ET parlamenti közgyűlésével.

Az SZNT Állandó Bizottsága szombati ülésén arról is határozott, javasolják a döntéshozóknak, az őszi parlamenti választások körzeteinek kialakításánál vegyék figyelembe a hagyományos széki berendezkedést. Elkészítenek erről egy anyagot is, melyet eljuttatnak elsősorban az RMDSZ-nek — jelentette be Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke. Folyamatban van a szakbizottságok kialakítása is, nyolc ilyen létrehozatalát tervezik, ám a székek közül egyelőre csak három juttatta el javaslatát. Amint meglesz a többség ajánlása, megalakítják ezeket, és az elnökkel közösen létrehozzák a szakértői testületeket is, amelyeknek feladata lesz fontos kérdésekben — egészségügy, jog, oktatás stb. — kidolgozni a Székelyföld jövőjével kapcsolatos tanulmányokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2008-07-07: Közélet - Farkas Réka:

Ha van valós politikai akarat, lesz megegyezés (Eredménytelen Markó—Tőkés-találkozó)

Nem sikerült dönteni a magyar—magyar együttműködés formájáról szombaton Marosvásárhelyen Markó Béla RMDSZ-elnök és a közvetítő szerepet vállaló Tőkés László EMNT-elnök találkozóján.
2008-07-07: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Két nagy ajándék és sok apró (V. Gidófalvi Napok)

Szombaton és vasárnap a községi sportpályán peregtek a szórakoztató események. Ahol fúvószenekar van, ott volt kora reggeli zenés ébresztő is.