Mit ígértek politikusaink, és mit várunk

Még akkor is, amikor a megye főtanfelügyelője igyekezett tisztára mosni ,,pártját". Ezt már csak zárójelben mondom: kínlódását kínos volt hallgatni, hiszen a megye, a városok sportélete akkor már zuhanó repüléssel a mélypont felé tartott. A dolog pikantériája, hogy a bírálat abból az igazgatói székből érkezett, mely a ciklusban az RMDSZ-t illette meg, s melyről furcsa módon lemondott, lebecsülve az RMDSZ-es testnevelő tanárok – akik egyébként elkészíthettek volna egy sportstratégiát — képességeit...

Mi tagadás, akkor arra gondoltam, na se baj, nincs ugyan stratégia, de lesz, hiszen közelednek a választások, s a versenyben lévő politikai erők nem a fejükön járnak, s a fenekükkel gondolkodnak, hanem józan fejjel elemzik az elmúlt korszak eseményeit, eredménytelenségeit, körültekintőek lesznek az élet minden területén, a sportén is, hiszen hallják, olvassák mindennap (hacsak nem bedugott fülekkel járnak), hogy a rendszeres sportolás és a mozgás nem fényűzés, hanem mindennapi szükség, hiszen óriási szerepet játszik a betegségek megelőzésében, gyógyításában, a rehabilitációban; hogy csak jó fizikai állapotban lévő emberek képesek a termelési ágakban maradandót alkotni, eredményesen dolgozni...; előbb-utóbb rájönnek a nagy igazságra: a sport társadalmi jelenség, s mint ilyent, megfelelő felelősséggel, komolysággal ― tehát nem félvállról, tessék-lássék módjára, borivás közben vizet prédikálva ―, felkészültséggel illik kezelni.

Illik... Ezzel szemben a kampányban ismertetett programokból csak az tűnt ki, hogy egyik politikai erő sincs tisztában a testnevelés és a sport szerepével a társadalomban, a mindennapi életben. Amikor pedig rákérdeztek a kíváncsi újságírók, igazi ,,rázottal" (széna-szalma keverék) válaszoltak. Hokiról beszélt például a végül győztes polgármester, s Sepsiszentgyörgynek már évek óta nincs műjégpályája, szakosztálya; meg sem említette vagy éppen sutba vágta a hagyományos sportjátékokat, a kézilabdát, a labdarúgást...; beszélt a sportkomplexumokról, pontosan arról, hogy ,,legalább három sportkomplexumot kell létrehozni Sepsiszentgyörgyön és még egyet Sugásfürdőn". Na végre! ― mondanám, de csak nyelek egyet, mert ismerős a téma, hallottam már jóval korábban, éppen csak a kivitelezés maradt az ígéret földjén (pedig szerényebb volt a számsor, nem hárommal kezdődött), s közben omladozik a Kisstadion, eltűnt a műjégpálya, igazi sportterem nélkül áll a város sportbölcsője, a Székely Mikó Kollégium, a Kós Károly Iskolaközpont... Tudom, tudom, kampány volt, politikai játék.

Apropó, politika... Nem kellene bele folyjon a sportba. Sok, nagyon sok politikus úgy véli, a sportot fel kell használni, mint politikai fegyvert (lásd a női kézilabdát). Óriási tévedés. A sport és politika összekapcsolása csak egy módon lehet eredményes és tisztességes: sportosan politizálni! Azaz a sportszerűség (fair play) szellemében tisztelni a mindenkori ellenfelet, mert az lényegében nem ellenfél, hanem versenytárs, akit illik tisztelni, becsülni, eredményeit elismerni, hogy azokat túlszárnyalva biztosítsuk a győzelmet.

Nos, ezt várjuk az újonnan megválasztott vezetőktől: ne a sporttal politizáljanak, hanem sportosan politizáljanak.

És akkor következzék az ígéretek valóra váltása.