A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szombat délelőtt az évtizedeken át lelkiismeretesen végzett munkát köszönte meg mindazon erdővidéki tanároknak, akik nemrég nyugdíjba vonultak. A díjazottak mindegyike életével és munkájával bizonyította, a nemzet igazi napszámosa – hangzott el az ünnepségen. A Baróti Szabó Dávid Középiskolában tartott eseményen díjazták az elmúlt tanévben diákjaikkal kitűnő eredményeket elérő pedagógusokat, a kimagaslóan teljesítő erdővidéki tanulókat, és nem feledkeztek meg az iskolájukat évtizedekig munkatársként szolgálókról sem.
Dimény János, a szövetség erdővidéki vezetője a tájegység alma materjeiben végzett elhivatott munkát dicsérte: a közös cselekvés eredménye az, hogy az elmúlt években több kiváló tanár és diák részesült az RMPSZ által adományozott Ezüstgyopár-, Apáczai- és Mákvirág-díjban. A szövetség által végzett közösségi és érdekvédelmi munkáról szólva a Szülőföldön magyarul programról beszélt, amelyben a magyar kormány stratégiai partnereként vesznek részt, és örömét fejezte ki, amiért anyaországunk óvodafejlesztési programja a határon túli intézmények számára is elérhető. Erdővidék is a gondoskodás haszonélvezője – hangsúlyozta –: a nagyajtai és vargyasi óvoda infrastruktúrája részben ezeknek a beruházásoknak köszönhetően újul meg, s hamarosan új konyhát kap a baróti Cimbora Óvoda. Dimény János arra buzdította kollégáit, ne féljenek elfogadni a Magyar sarok fejlesztőprogram által felajánlott felszereléseket, mivel azokat sikerült a román tanügyminisztériumnál akkreditáltatni, így fenntartások nélkül használhatják. Hasonlóképp fontosnak mondotta, hogy a tanárok folyamatosan újítsák meg tudásukat, és vegyenek részt az RMPSZ által szervezett, kreditpontokat jelentő Bolyai Nyári Akadémián, valamint az évközi továbbképzéseken. A Baróti Szabó Dávid Középiskola nyugalmazott igazgatója arra kérte a jelenlevőket, karolják fel az egyszerű emberek tehetséges gyermekeit: nemzetünk nem engedheti meg, hogy a kiváló szakemberekké csiszolható fiatalok közül egy is elkallódjon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.