Az egykor szebb napokat is megélt megyeszékhelyi Sepsi Futsal vereséggel zárta a 2017-es esztendőt, miután hétgólos különbséggel, 8–1-re kikapott a Resicabányai Muncitorul csapatától az I. ligás teremlabdarúgó-bajnokság 13. fordulójából bepótolt mérkőzésen. A zöld-fehérek roppant tartalékos együttessel utaztak Krassó-Szörény megyébe, s egyetlen találatukat Szakács jegyezte.
A csütörtök délután lejátszott párharcot a hazai csapat kezdte eredményesebben, s bár a Sepsi Futsal támadott többet, a hetedik perc végére mégis a Resicabánya vezetett 2–0-ra. A 8. percben Papp Cs. passzából szépített Szakács, ám az első félidő végéig további három alkalommal zörgött a sepsiszentgyörgyi együttes hálója (5–1). A térfélcserét követően kissé kiegyenlítődött a küzdelem, s Farkas Attila tanítványai már csak három gólt kaptak (8–1). Összességében ez volt a szentgyörgyi alakulat tizennegyedik veresége a mostani szezonban, amely 0 ponttal a rangsor utolsó előtti, kilencedik helyét foglalja el. A resicai együttes újabb pontokkal gazdagította hozományát, és 9 ponttal a rangsor nyolcadik helyén fog telelni.
A gólszerzők: Doană (2), Zamfir, Budai, Chelu, Avramovici, Păvan, Mihuţescu, illetve Szakács.
Szintén a 13. fordulóban rendezték meg a Călăraşi és Déva közötti összecsapást, amelyet az utóbbi együttes nyert meg 6–0-s eredménnyel. Folytatás február végén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.