Szombaton és tegnap a Gelencei Ifjúsági Szervezet (GISZ) karácsonyi vásárt szervezett, a különböző dísztárgyak eladásából származó bevételt pedig jótékonysági célra ajánlják fel.
Cseh Csaba, a GISZ elnöke érdeklődésünkre elmondta: az ifjúsági szervezet tagjai helybeli óvónők és tanítónők bevonásával asztali, ajtó- és karácsonyi díszeket készítettek, karácsonyfákat díszítettek. Ezeket a tárgyakat kínálták eladásra a Bodor György Művelődési Ház előtt, illetve a művelődési otthon előcsarnokában.
A karácsonyi dísztárgyak értékesítéséből származó összegből december 24-én alapélelmiszer-csomagokkal lepik meg a szegényebb sorban élő időseket és a sokgyermekes gelencei családokat.
A vásár mellett ún. cipősdoboz-gyűjtőkampányt is szerveztek, az összegyűjtött tartós élelmiszer, játék, ruha stb. szintén a rászoruló családokhoz kerül. A rendezvény nem csak vásárból állt, hiszen mindkét este jótékonysági estet is tartottak. Szombaton a nyáron Gelencén a Nádikó-fürdőnél kalákázó, Herczeg Ágnes által vezetett budapesti Ars Topia Alapítvány tagjai a Királyi játék című előadásukat mutatták be, majd az Ördögborda Néptáncegyüttes adta elő Napszentület című műsorát. Tegnap egész nap folytatódott a karácsonyi vásár. Este a Burusnyán Néptáncegyüttes szervezésében lépett színpadra a Zernyealja és a Burusnyán Néptáncegyüttes, a citeraegyüttes, a férfidalárda, a kórus és a nyugdíjasok együttese.
Ilyés Botond alpolgármester elmondta: akárcsak tavaly, idén is példás összefogás volt a községben, civil szervezetek, pedagógusok, fiatalok, gyerekek, szülők, az önkormányzat és az egyház képviselői egyaránt felkarolták az eseményt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.