Saját céget hoz létre a szépmezői ipari parkot működtető Sepsiipar Kft.-vel közösen Sepsiszentgyörgy önkormányzata, hogy a kisebb útjavítások, karbantartások és egyéb utcai munkálatok elvégzésére ne kelljen mindig közbeszerzési eljárást hirdetni.
A közbeszerzés nehézkes, lassú, és többnyire más megyében székelő cégek jelentkeznek, amelyek általában késve és hanyagul dolgoznak – indokolta meg a kezdeményezést Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, aki szerint egy saját cég gyorsabban, rugalmasabban tud megoldani bizonyos feladatokat, és a minőség is jobban számonkérhető rajta. Antal Árpád polgármester szerint az sem mellékes, hogy munkahelyeket teremtenek és helyben tartják a pénzt.
A tanács vita nélkül megszavazta a saját vállalkozás alapítását, és pár perc múlva már talált is munkát neki: szóba került ugyanis, hogy az idei karácsonyi díszkivilágítást a közbeszerzési eljáráson egyedül jelentkező és így nyertes galaci cég csak negyedrészben, késve szerelte fel, bosszúságot okozva a sok új fénydíszt vásároló városvezetőknek és csalódást a lakosságnak; az efféle helyzeteket kivédené, ha az önkormányzat önerőből végezné el a szerelést. Ez eddig nem volt lehetséges, a Cioloş-kormány egyik döntése értelmében minden töltőtollra és villanykörtére közbeszerzési eljárást kellett kiírni, de azóta módosították a jogi keretet, és az apróbb munkálatokat már közvetlenül, versenytárgyalás nélkül is ki lehet adni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.