Ha szán nincs, a hintó is jó – valószínűleg így gondolkodott a hó hiányába belenyugvó Mikulás, amikor szerda délután bevonult Uzonba, a polgármesteri hivatal által állított karácsonyfa elé. A téren tömeg várta érkezését, gyerekek, szüleik, idősek, fiatalabbak örvendtek neki.
Nem érkezett üres kézzel, az iskolások számára 415 édességcsomagot, az időseknek, hátrányos helyzetben lévőknek, rászorulóknak 550 élelmiszerpakkot hozott.
Az ajándékozás főleg a helyi cégek támogatásával valósult meg, de kaptak adományokat más, a megye területén tevékenykedő kereskedelmi egységektől is több mint 17 ezer lej értékben. Uzonban hagyományos módon az év során a vállalkozók által felajánlott támogatásokat karácsonyi ajándékcsomagok összeállítására használja fel a községháza – mondta el érdeklődésünkre Ráduly István polgármester. Az iskolások számára korábban a helyi önkormányzat a pedagógusok közreműködésével juttatta el az ajándékot, idén első alkalommal egyenesen a Mikulástól vehették át. A köszönet nem maradt el, a gyerekek rövid előadást mutattak be.
A felnőtt kedvezményezettek névsorát a község településein a lelkészek, tanácstagok, pedagógusok közreműködésével állítják össze, a listát a helyi tanácsban is megvitatják, nehogy valaki kimaradjon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.