Tizenhét éves fiatal bukott le kedden Sepsiszentgyörgyön, miközben a törvény által tiltott tűzszerészeti eszközöket (petárdákat) „próbált ki”. A rendőrség közlése szerint a fiatal lakhelyén is házkutatást tartottak, amely során 112 petárdát találtak, ezeket elkobozták.
A kiskorú ellen bűnvádi vizsgálatot indítottak tiltott pirotechnikai eszközök használata miatt. A hatóság emlékeztetett, hogy az ország területén csak a nagyjából veszélytelen tűzszerészeti eszközök használata engedélyezett, és ezek is csak 16 éven felülieknek. A petárdák és hasonló eszközök nem tartoznak ebbe a csoportba. Emlékeztetnek továbbá, hogy az engedélyezett eszközök gyártása, forgalmazása szintén tiltott a természetes személyek esetében. A vonatkozó használati, értékesítési, beszerzési szabályok áthágása bűncselekmény, enyhébb esetben bírsággal, súlyosabb szabályszegés esetében három hónaptól egy évig terjedő fegyházzal büntethető. Amint arról beszámoltunk, a megyei hatóságok az ünnepi időszakban fokozottan odafigyelnek ezekre az eszközökre. Pár nap alatt több mint 55 kilogrammnyi, törvény által tiltottat már lefoglaltak. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.