Egy küldőpapírból kiolvassuk, hogy az illető orvos mennyire vizsgálta meg a beteget – sokszor bizony egészen más problémával állunk szemben... A mentős kollégák nagyon komoly szakmai biztonságban hozzák a sürgősségi eseteket (sajnos, nagyon kevés orvosunk van!), az asszisztens kollégák sokszor abban nagyon jók, hogy az EKG-kiértékelésben úgymond segítenek is.
Sokszor tanulunk egymástól, akár idősek, akár fiatalok vagyunk – a legtöbbet mégis a betegeinktől. Az ember a beteg fájdalma közepette tanít, nem színészkedik. Néha zavaró, sőt, mindig megzavarja a gondolatmenetemet, ha valakiért „beszólnak”. Nekem a betegeim egyformák, illetve van egy sorrend – a sürgősségi:
1. A nagy sürgősségek.
2. A gyermek, a csecsemő mindig a legnagyobb sürgősséget jelenti. Gyermekeinkben a jövő.
3. A szülő nő, ahol két ember élete van veszélyben.
4. Végül, de nem utolsósorban, amikor tíz ember vár, és tízen vannak felfektetve, s közben érkezik 3–4 mentő: ilyenkor kikérem magamnak, hogy én döntsem el, merre és hová lépjek, mert én tettem rá az orvosi pecsétemet (amiért keményen megdolgoztam, és sok álmatlan éjszakám volt; s ezzel így van minden orvoskollégánk, bármilyen szakterületről legyen szó).
Minden ügyeletből élménydúsan érkezem haza, eléggé fáradtan, de a magam csendességében mindig kielemzem az elvégzett munkámat, imáimba foglalom a betegeimet családjaikkal együtt, és tiszta lelkiismerettel teszem le a fejem. Talán ez a legjobb érzés. Kihoznak a sodromból azok az alkoholisták, akiket már százszor szednek össze a parkokból és cirkuszolnak. Hogy nem találnak már valami megoldást erre a jelenségre?! Nagyon zavaró, amikor kiabálás, verekedés történik, trágár szavakkal illetnek minket, akik mentjük embertársunk életét. Orvosok, asszisztensek, kisegítő személyzet egyaránt, együtt igyekszünk eleget tenni a sok kérésnek.
Zavaró tényező, amikor úgy jövök el az ügyeletből, hogy nincs éjszakára orvos, de ez nem rajtunk múlik, orvoshiány van. Később még így sem lesz, mert öregszünk, nem minden nyugdíjas orvos vállalja az éjszakát, és a fiataloktól sem lehet elvárni, hogy az egészségük rovására menjenek éjszakázni, így is nagyon sokat vállalnak.
Zavaró tényező számomra, amikor valaki – legyen orvos, beteg vagy bárki – kiabál nekem vagy a betegnek (az ilyen orvosokat kerülöm, nem engedem, hogy a vérnyomásomat felvigyék, hiszen én is csak egy ember vagyok, sőt, édesanya, feleség és nyugdíjas). Ezért kikérem magamnak, sőt, elvárom, hogy úgy viszonyuljanak hozzám, ahogy én a betegeimhez. Szerencsére ezen a területen eléggé jártas vagyok, sokat tapasztaltam, nagyon sokat tanultam, és mindennap tanítanak a betegeim, a gyermekek, a jó emberek az elismerő mosolyukkal, kedvességükkel. A sok „Isten fizesse” nekem többet ér mindennél: gyarapodik a „számlám” a jó Istennél, hiszen tudom, hogy ott nem csapnak be. Így tudok tiszta lelkiismerettel mindig pihenni – néha még ügyeletben is tudnék, csak ott épp nincsen emberhez méltó körülmény. Most már megszoktam a gyűrődést – a többi után elmegy –, csak szomorú, hogy a XXI. században egy orvos, egy asszisztens ne tudjon zuhanyozni, amikor 12–24 órát folyamatosan szalad...
Tegyük magunkévá a helyzetet, próbáljuk egymás munkáját megérteni. Sajnos, nem találok kifejezést arra, hogy miért nem tiszteljük egymást – ez már nem nemzetiségi probléma –, s mi, a „gőgös” székelyek miért nem figyelünk jobban oda arra az emberre, aki a sok nyomorúságot felvállalja. Miért kell nap mint nap valamilyen szinten bántani azt az orvost, aki itthon maradt?
Az orvos-beteg kapcsolat, az orvos-beteg együttműködés sokkal eredményesebb, ha hivatásunkat alázatosan gyakoroljuk. Ugyanakkor a betegeinktől is elvárjuk, hogy értsék meg: sokszor várniuk kell, mert amikor ők üldögélnek, a mi hátunk görnyed – egy haldokló mellett vagyunk vagy újraélesztünk.

Karácsonyeste a sürgősségen
Mi, akik szolgálatban voltunk a sürgősségi osztályon és más osztályokon is a kórházban, igen nagy feladat elé álltunk. Körülbelül 15 percünk volt, amikor hézagosan össze tudtunk gyűlni az orvosiban, ahol egymás kezét fogva énekeltük a Mennyből az angyalt. A munkatársaim helyettesítették a családomat, egymást kis figyelmességekkel leptük meg. Öröm-bánat, együttérzés tükröződött munkatársaim arcán. Virrasztottunk, hogy legyen boldogabb a karácsony estéje mindenkinek, aki segítségünkre szorult. 35 beteg az éjszaka folyamán: haldokló leukémiás nő, balesetek, lázas kisgyermekek, agyvérzéses beteg, nehézlégzéssel küszködő, családi agresszióból bekerülő beteg, alkoholisták, 17 éves részeg lány stb. Igen, így virrasztva telt el az éjszakánk. Köszönet és hála minden munkatársamnak: az orvosoknak a különböző osztályokról, az asszisztenseknek, a kisegítő személyzetnek, akikkel fogadtuk a segítségre szoruló embertársainkat.

Dr. Gáll Anna