Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség az illegális erdő-visszaszolgáltatások ügyében érintett sepsiszentgyörgyi bíró, Ördög András Loránd felesége ellen is, akit vesztegetés elfogadásában való bűnrészességgel vádolnak – tudta meg az Agerpres.
Ördög András Lorándot 2015 januárjában állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség Viorel Hrebenciuc és Ioan Adam volt képviselővel, Tudor Chiuariu egykori miniszterrel, a Romsilva volt igazgatójával, Adam Crăciunescuval, valamint az erdő-visszaszolgáltatások haszonélvezőjével, Paltin Gheorghe Sturdzával együtt. Az ügyészek szerint 2012. április 17-én a Kovászna megyei törvényszék bírói testülete – amelynek Ördög is tagja volt – előzetes megegyezés alapján, Ioan Adam igénylésére jogtalanul ítélt meg 43 227 hektárnyi erdőt Paltin Gheorghe Sturdzának. Az ügyészek azt állítják, a bíró felesége, Ördög Melinda ügyvéd „erkölcsileg és anyagilag is támogatta férjét” abban, hogy az a kedvező ítélet fejében kérjen, illetve fogadjon el 50 ezer eurót Ioan Adamtól, aki ügyvédként volt érintett az ügyben. A megegyezést követően Ördög Melinda több ízben is egyeztetett telefonon Ioan Adammal, és két alkalommal találkoztak is: az első találkozón megbeszélték, hogy milyen formában kapja meg Ördög András Loránd a kenőpénzt, a második találkozón pedig Ioan Adam át is adott ebből 10 ezer eurót. A fennmaradó összeg átvétele kapcsán Ioan Adam és Ördög Melinda többször is egyeztetett telefonon 2013 őszéig, amikor megjelentek a sajtóban az illegális erdő-visszaszolgáltatásokról szóló első cikkek. Az ügyet a brassói ítélőtábla tárgyalja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.