Ijesztő bérhelyzetVaslui mögött Háromszék

2018. január 5., péntek, Belföld

Több száz lejjel maradnak el a Kovászna megyei bérek az országos átlagkeresettől, és ezzel hátulról az ötödik helyen állunk a hazai rangsorban: még a legelmaradottabbak közé sorolt Botoşani és Vaslui megye is megelőz e szempontból.


Az országos statisztikai intézet szerint 2017 májusában 2363 lej volt az országos nettó átlagbér, Háromszéken pedig ugyanakkor 1817 lej. A legtöbb pénzt természetesen a főváros, majd Kolozs, Ilfov, Szeben, Argeş és Temes megye lakói viszik haza, a legkevesebbet a Teleorman, Ialomiţa, Brăila és Hargita megyében élők.
A különbség hatalmas: Bukarestben 3039, Teleormanban 1720 lej volt a májusi nettó átlagkereset. Az ország jövedelmi térképe egészében elég rosszul mutat: 42 közigazgatási egységből kettőben (Bukarestben és Kolozsváron) legalább tíz százalékkal magasabb az átlagbér az országosnál, további négy megyében (Szeben, Ilfov, Argeş és Temes) pedig legalább egy százalékkal, de 38 megyében már alacsonyabb: nyolc megyében (Brassó, Iaşi, Olt, Galac, Prahova, Maros, Konstanca, Arad) legtöbb tíz százalékkal, ám harminc megyében ennél is többel, azaz a közigazgatási egységek 71 százalékában az országos átlagbér 90 százalékát sem kapják meg az emberek. Az Adevărul által közzétett statisztikák szerint Hargita megyében 1808 lej a nettó átlagbér, Maros megyében 2152. A Székelyfölddel szomszédos román megyékben is több a pénz: Brassóban 2333, Bákóban 2067, Neamţ megyében 1919, Buzăuban 1891, Vranceában 1872, Suceava megyében 1883 lej volt az átlagbér nyolc hónappal ezelőtt.
Az adatok azt mutatják, amit eddig is tudtunk: a nagyvárosokban és környékükön, illetve az ország nyugati részén, ahol sokan dolgoznak a magánszférában, nagyobbak a fizetések (a legnagyobbak az IT-szektorban), a kevésbé fejlett vidékeken pedig, ahol az állami alkalmazottak vannak többen, kisebbek. Ez azonban nem feltétlenül köszön vissza az életszínvonalban, hiszen a kisebb településeken a megélhetési költségek is alacsonyabbak – magyarázta a lap felkérésére Gabriel Biriş adóügyi tanácsadó, aki szerint más országokban, még Svájcban is hasonló különbségek vannak. A lap más szakértőket is megszólaltatott, akik elmondták, hogy a cégek már nem feltétlenül a legolcsóbb munkaerőt keresik, hanem inkább azokat, akik rendelkeznek bizonyos képzettséggel és akár átképzési hajlandósággal is. Eddig inkább a fiatalokat alkalmazták, idén azonban a tapasztalt és idegen, különösen az egzotikus nyelveket beszélő személyek lesznek előnyben. A legnagyobb hiány az egészségügyben van: jelenleg mintegy ezer romániai orvos dolgozik csak az Azúrparton, és folyamatosan emigrálnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2018-01-05: Belföld - :

Kitiltották a Kárpátia énekesét

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét. A 2017. december 27-én kimondott ítéletről a Csíki Hírlap számolt be tegnapi számában.
2018-01-05: Belföld - :

Dragnea-Tudose küzdelem

Leszámolásra készül egymással az SZDP elnöke, Liviu Dragnea, és a kormányfői tisztséget betöltő Mihai Tudose. A két politikus a nyilatkozatok szintjén támogatja egymást, ám a háttérben annál ádázabb harc folyik a pártvezetésért. Dragnea még januárban rendkívüli kongresszuson szeretné megerősíttetni pozícióját a párt élén, hogy Grindeanuhoz hasonlóan meneszteni tudja Tudosét, aki természetesen azon dolgozik – jól fizető állami munkahelyekre való kinevezésekkel, illetve ezek megtagadásával –, hogy saját táborát erősítse Dragnea leváltására. Jelenleg a lemondott erdő- és vízügyi miniszter üres helyének betöltése vagy a kormány szerkezeti átalakítása körül csatáznak, egyre idegesebben. (Hotnews)