A Politico lap felmérése szerint az iráni tüntetések lehetőséget teremthetnek arra, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondja a többhatalmi atomalkut Iránnal.
Az amerikai lap által megszólaltatott szakértők és elemzők Trump elnököt támogató tábora szerint az elnök kihasználhatja a teheráni vezetés „gyönge pillanatait”, a Trumppal szemben kritikus szakértők viszont arra figyelmeztetnek, hogy az atomalku esetleges felmondása éppen hogy a teheráni vallási vezetés kezére játszhat.
A lap elemzése szerint az elnök és a kormányzat tisztségviselői eddig „retorikai támogatást” nyújtottak a teheráni tüntetőknek, továbbá közleményekben és Twitter-bejegyzésekben bírálták az iráni kormányzatot. A Politico információi szerint a Trump-adminisztráció fontolgatja azt is, hogy milyen további lépéseket tegyen, élhet akár célzott szankciókkal is.
Richard Goldberg, a szenátus egyik volt republikánus szakértője szerint Donald Trump nem lesz hajlandó lemondani a szankciókról, miközben az emberek az utcán tiltkoznak. Andrew Bowen, a republikánusokhoz közel álló American Enterprise Institute elemzője úgy vélte: a kormányzat úgy kalkulál, hogy kihasználja a pillanatot, nem mond le a szankciókról, és további nyomást gyakorol a már amúgy is komoly gazdasági gondokkal küszködő teheráni vezetésre. Bowen szerint ez lehetőséget teremt az atomalku feltételeinek esetleges újratárgyalására.
A térség más szakértői és volt amerikai kormányzati tisztségviselők viszont vitatják ezt a megközelítést, azzal érvelve, hogy az atomalku felmondása a keményvonalas iszlamista vezetőknek nyújtana mentőkötelet. Dennis Ross közel-keleti kérdésekkel foglalkozó szakértő például, aki korábban három, demokrata párti és republikánus amerikai elnöknek is tanácsadója volt, egyáltalán nem mondaná fel az Iránnal kötött atommegállapodást, ez ugyanis szerinte elvonná a figyelmet magáról Iránról, és az amerikai lépést helyezné előtérbe, miközben Washingtonnak arra kellene változatlanul ráirányítania a figyelmet, hogy mi zajlik Iránban.
Az iráni vezetés egyébként kitart amellett, hogy nem tárgyalja újra a 2015 nyarán született megállapodást, amelyet az Egyesült Államok mellett Kína, Oroszország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország írt alá. Donald Trump már elnökjelöltként is ostorozta a megállapodást, elnökként azonban munkatársai – köztük Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó, Jim Mattis védelmi és Rex Tillerson külügyminiszter – meggyőzték őt a tiszteletben tartásáról. Európai vezetők is az atomalku megőrzése mellett tették le voksukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.