Carles Puigdemont leváltott katalán elnök újraválasztásáról kötött megállapodást a két legnagyobb katalán függetlenségi párt, az Együtt az Igenért (Junts pel Sí) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) – közölte a spanyolországi sajtó tegnap.
A pártokhoz közeli források szerint a megállapodás kedd éjjel született meg Brüsszelben, ahol a volt elnök két és fél hónapja tartózkodik, mióta elmenekült a spanyol igazságszolgáltatás elől.
A két párt az előző parlamenti ciklusban együtt kormányozta Katalóniát, ám a december 21-i választásokon nem együtt indultak. A leadott szavazatok alapján a második és harmadik helyen végeztek. A katalán választásokon győztes Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt nem szerzett kormányzóképes többséget, míg a katalán parlamentbe bekerült három függetlenségi párt – ha összefog – rendelkezik ezzel.
A Junts pel Sí és az ERC együttműködése azonban még nem garancia Puigdemont újraválasztására. Összesen 66 mandátumuk van a 135 fős törvényhozásban, a többséghez 68 képviselő támogatása szükséges. A négy mandátummal rendelkező Népi Egység (CUP) nevű baloldali függetlenségi párt egyelőre nem csatlakozott az együttműködéshez.
A volt elnök újraválasztását tovább nehezíti, hogy az új törvényhozásban mandátumot szerzett függetlenségi képviselők közül nyolcan nem tudnak részt venni a parlament munkájában, mert vagy előzetes letartóztatásban vannak, vagy Brüsszelben.
Puigdemont pártja, a Junts pel Sí szerint a jelölt távollétében is megválasztható. Az ERC mindennek jogszerűségéről állásfoglalást kér a katalán parlament jogászaitól. A Ciudadanos, a Katalán Szocialista Párt (PSC) és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) ellenzi ezt az elképzelést.
A katalán parlament egy hét múlva tartja alakuló ülését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.