Mai levelünkElindult a vonat!

2018. január 12., péntek, Nyílttér

Igaz, hogy száz év késéssel, de úgy látszik, sikerült felhevíteni a mozdonyt, és az autonómia vonata sokévi össze- és felszerelés után, 2018. január 8-án elindult. 1992-ben – 25 évvel ezelőtt! – a román kommunista korszak lezárultának harmadik évében Kolozsváron az erdélyi magyarság képviselői többek között kinyilvánították, hogy az egy tömbben élő székelyeknek Székelyföldön területi autonómiát kell biztosítani.

Ez az igény is az 1918. december 1-jén Gyulafehérváron megtartott román nemzetgyűlés határozatából ered, vagyis az erdélyi románok akkori követeléseik teljesítése esetén jó pár ígéretet tettek az együtt élő más nemzetiségűeknek. Többek között teljes szabadságot az itt lakó nemzeteknek, azt, hogy minden nemzet önmagát kormányozza, saját nyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből vett egyének által, valamint azt is kimondták, hogy az ország kormányzásában való részvétel a népességek számarányában nyer jogot. Van még egy sor ígéret és fogadalom, de az eltelt száz év alatt nemhogy nem valósultak meg, hanem még a témát sem vették elemzés alá...
Most azonban – végre – az erdélyi magyar pártok (RMDSZ, MPP, EMNP) időszerűnek látták az ügy – a vonat – elindítását. Az út, amelyet meg kell tenni, várhatóan hosszú és kanyargós lesz, a cél, a végállomás azonban szép, méltóságteljes épület. A vonat működtetéséhez azonban nemcsak mozdonyvezetőkre van szükség, hanem jegykezelőkre is, és sajnos, fékezők is szoktak lenni. Erre a munkára máris sok a jelentkező, főleg azok közül, akik a szakmát kitanulták. Leg­először a rokonságból, mert az nálunk nagyon eleven: Orbán Lajoska (Ludovic Orban) máris a vészféket babrálja, és segédei is vannak Liviu Dragnea, Traian Băsescu és más „káderek” személyében.
A vonatra viszont csak az üljön fel, akinek tiszta a jegye – rablók, tolvajok, csalók, nacionalisták, pedofilok jelenléte nemkívánatos, kiszűrésük, leszállításuk a jegykezelők feladata. A szerelvény minden állomáson megáll (mint a berecki „gyors”), és felveszi azokat, akik ugyanoda kívánnak utazni, ahol szép, jó, az egész ország számára és a világ előtt is hasznos elképzelés valósul meg. Azt hiszem, erre máris sokan várakoznak. A vonat haladását követni fogjuk!
Jó lenne, ha más laikus polgárok is megírnák a véleményüket, mert csak így lehetne nagy mozgalmat indítani és fenntartani.
 

N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 262
szavazógép
2018-01-12: Magazin - :

Cirkusz a szegényeknek

Ferenc pápa kibérelt egy cirkuszt, hogy több mint kétezer római szegényt ajándékozzon meg egy ingyenes előadással csütörtök délután. A Medrano vándorcirkusz Róma külvárosában emelt óriássátrába várták a meghívottakat: hajléktalanokat, szegény családokat, menekülteket.
2018-01-12: Nyílttér - Ferenczy L. Tibor:

A Büdöskút dicsérete

Közhírré tétetik, hogy iható, s mi több, gyógyhatású a szemerjai Büdöskút vize!