Fokozott ellenőrzést szervezett pénteken a közlekedésrendészet Sepsiszentgyörgyön. Az egyenruhások ez alkalommal főképp azt figyelték, hogy a gyalogosok mennyire tartják be az alapvető közlekedési szabályokat.
Az ellenőrzés két időszakban, dél körül, valamint kora délután végezték, 53 kihágást, szabálysértést értek tetten, ezek közül 38-at gyalogosok követtek el, elsősorban az úttesten való átkeléskor. A rend őrei ugyanakkor két gépjárművezetőt is megbírságoltak, mivel nem adtak elsőbbséget a gyalogátjárón. A sofőrök jogosítványát is bevonták időszakosan. Elsőbbségmegadás elmulasztása miatt további három jogosítványt vontak be, ebben az esetben járművekkel szemben nem tartották be az előírásokat a vétkesek. A megyei rendőrkapitányság nyilvántartása szerint a háromszéki utakon bekövetkezett súlyos, nemegyszer tragikus kimenetelű balesetek okai között a harmadik helyen a gyalogosok figyelmetlensége szerepelt. A pénteki akcióhoz hasonló kezdeményezések célja felhívni a figyelmet a felelősségteljes közlekedés fontosságára. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.