Bocsánatot kért a szexuális zaklatások áldozataitól Catherine Deneuve, miután a francia sajtóban és a közösségi médiában is számos kritikát kapott, amiért egy nyílt levél aláírói között szerepelt, akik szerint a zaklatási ügyek elleni kampány túl messzire ment.
A színésznő azt írta, sajnálja, ha megbántotta azokat, akik áldozataivá váltak a „förtelmes” zaklatási ügyeknek.
Deneuve a múlt héten adta nevét egy száz befolyásos nő – köztük írók, előadók, tudósok – által aláírt nyílt levélhez, amely szerint a férfiakat hagyni kell, hogy szabadon „ostromolhassák a nőket”. Hangsúlyozták, hogy a „nemi erőszak bűntény, de a makacs vagy ügyetlen flörtölés nem az, és a nők körüli legyeskedés sem macsó agresszió”. Feminista aktivisták azonban úgy értelmezték, hogy ezzel a hozzáállással Deneuve és a többiek trivializálják a szexuális erőszakot. A Le Monde-ban megjelent levél azzal érvelt, hogy miközben a hatalmukkal visszaélő férfiak ellen törvényesen fel kell lépni, a feljelentgetések lassan parttalanná válnak.
Deneuve a vasárnapi Liberationban kiadott közleményében már sajnálkozását fejezte ki az áldozatoknak, akiket a Le Monde-ban publikált levél megbánthatott. „Ők, de csakis ők azok, akitől bocsánatot kérek” -- hangoztatta a színésznő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.