Újabb különleges, „speciális” nyugdíjak folyósításának jóváhagyásáról tárgyalnak a parlamentben az év eleji politikai zűrzavarban, miniszterelnökcsere, pártok hatalmi csatározása, kiskorúak szexuális bántalmazása, székelyakasztással való fenyegetőzés, a centenárium bűvölete közepette.
Láss csodát, hihetetlen, de ez alkalommal a honatyák nem maguknak vagy a hatalmat kiszolgáló szervek, intézmények alkalmazottainak kívánnak nyugodt öregkort biztosítani. Most olyan, a közszférában dolgozó rétegről beszélnek, akik jelenlegi nyugdíja azzal az éhbérrel sem ér fel, melyet munkaidejük alatt kaphatnak: pedagógusok, mentők személyzete, valamint az Állandó Választási Hatóság alkalmazottai (utóbbiak valószínűleg azért kerültek a listára, hogy később érvényesíteni lehessen a „jó tett helyébe jót várj” elvet). Hangsúlyozzuk: tervezetekről van szó, melyeket el kell fogadnia a parlament két házának, meg kell jelenniük a Hivatalos Közlönyben, ki kell dolgozni az alkalmazási módszertanukat. Csupán ezek után lehet majd folyósítani a „speciális” pénzt. Amennyiben igaz az ígéret, még az idén megtörténhet a csoda.
Ha törvényerőre lépnek a tervezetek, a tanárok a nyugdíjkorhatár elérésekor, legalább harmincéves tanügyi munka után az utóbbi év bruttó átlagfizetésének 80 százalékát kaphatják meg nyugdíjként. A mentőkön dolgozó személyzet – orvosok, asszisztensek, sofőrök, sürgősségi alkalmazottak – húszéves mentős régiséggel 57 évesen mehetnének nyugdíjba, az utóbbi év bruttó átlagfizetésének – beleértve a törvényes többletkifizetéseket is – nyolcvan százalékával. Pillanatnyilag a katonai jellegű intézmények, titkosszolgálatok volt alkalmazottai mellett többek között a bírák, követek, civil pilóták, a számvevőszék egyes alkalmazottai és persze a honatyák jogosultak „speciális”, azaz különnyugdíjra, a sorban minden bizonnyal helye lenne tanároknak, mentősöknek is.
Egyelőre a közszférában dolgozók reménykedhetnek. Úgy látszik, már a parlamentben is úgy gondolják, túl sok, igencsak szemet szúr az egyeseknek eddig odaítélt számos speciális nyugdíj, egyéb különleges juttatás, fizetésemelés. Talán nemsokára a közszféra minden alkalmazottja speciális nyugdíj reményében dolgozhat. De gondol valaki azokra, akik a magánszférában dolgoznak?
Egyáltalán, miért van szükség speciális nyugdíjakra? Nem az lenne a helyes, hogy mindenki az általa elvégzett munka mennyisége, minősége és szakmai felkészültsége alapján kapjon nyugdíjat? Olyant, amely legalább tisztességes megélhetést biztosít egy életnyi munka után. És nyilván, a fizetéseket is ennek az elvnek az alapján kellene megszabni. Törölni kellene a kivételezetti státust a dolgozók és a nyugdíjasok körében is. A tényezők – többek között „fizikai és szellemi kopás”, a veszélyes munkakörülmények –, melyekre hivatkozva ítélik oda a kivételezettséget, mindenkit érintenek. Ezért lenne szükség egységes elvre: fizetés és nyugdíj a szakmai felkészültség, az elvégzett munka mennyisége, minősége szerint járjon, nem lehetnek egyenlők és mindenkori egyenlőbbek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.