Tenisz, Australian OpenBabos búcsúzott, Nadal továbbjutott

2018. január 18., csütörtök, Sport

Babos Tímea három szettben kikapott (4:6, 6:2, 2:6) szerdán a spanyol Carla Suarez Navarrótól, így egyesben a 64 között fejezte be szereplését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

  • Rafael Nadal
    Rafael Nadal

A világranglistán 51., 24 éves magyar játékos az első adogatójátékát hozta, utána a WTA rangsorában 39. Suárez Navarro átvette az irányítást, és sorozatban három gémet nyerve, 3:1-re elhúzott. A második szettben Babos magabiztosabban kezdett teniszezni, 2:1-es előnyénél három bréklabdához jutott, és már az elsőt kihasználva 3:1-re ellépett. A spanyol egyre többet hibázott, 5:2-nél Babos egy remek ütéssel ismét brékelt, ezzel 33 perc alatt kiegyenlített. A lendület azonban megtört, a döntő játszma legelején Babos rögtön hátrányba került, majd a mérkőzést is elveszítette. A női verseny egyik favoritjának tartott Caroline Wozniacki két meccslabdát hárítva nyert, és jutott tovább az Australian Openen újonc horvát Jana Fett ellen. A svájci Belinda Bencic, aki a nyitókörben a tavaly döntős amerikai Venus Williamset búcsúztatta, ezúttal két sima játszmában alulmaradt a selejtezőből indult thaiföldi Luksika Kumkhummal szemben.
A világelső Rafael Nadal és a hazai közönség előtt versenyző Nick Kyrgios is bejutott a harmadik fordulóba Melbourne-ben. A spanyol játékos az argentin Leonardo Mayer ellen győzött három játszmában, és a 17. kiemelt Kyrgios is ilyen arányban múlta felül a szerb Viktor Troickit. A harmadik helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrov csak ötszettes csatában tudott továbbjutni. A világbajnok 3 óra 28 perc után, a döntő játszmát 8:6-ra megnyerve diadalmaskodott az amerikai Mackenzie McDonald ellen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2018-01-18: Sport - :

Macedón és spanyol játékost igazoltak a szentgyörgyiek (Labdarúgás)

A macedón Marko Simonovski és a spanyol Alejandro Rodríguez Gorrin személyében újabb labdarúgókkal erősítette keretét a román élvonalban érdekelt Sepsi OSK, amely kedden második edzőmérkőzését is lejátszotta a lengyel első osztályban szereplő Korona Kielce ellen.
2018-01-18: Sport - :

Dési bukott és kiesett (Dakar-rali)

Dési János nagyot bukott, vállát törte a 10. szakaszon, ezzel befejezte szereplését a Dél-Amerikában zajló 40. Dakar-ralin.