Legalább öten meghaltak tegnap a Németországban pusztító viharban a hatóságok esti összesítése szerint. A Németország nyugati tartományaira óránkénti 120–130 kilométeres sebességű széllökésekkel érkezett Friederike nevű viharfront súlyos közlekedési fennakadásokat és károkat okozott. A Deutsche Bahn vasúttársaság az ország teljes területén felfüggesztette a távolsági járatokat, és több tartományban a helyi és regionális járatok is leálltak.
Több nemzetközi repülőtéren, köztük Düsseldorfban, Berlinben, Münchenben és a Köln/Bonn repülőtéren is akadozott a közlekedés. A lehűlést okozó front miatt sok helyütt jegesek az utak. * Legkevesebb három halálos áldozatot követelt és komoly közlekedési fennakadásokat okozott a viharos erejű szél tegnap Belgiumban és Hollandiában. Belgiumban az eddigi információk szerint egy ember vesztette életét, miután a vihar kicsavart egy fát, amely rázuhant az áldozat autójára a fővárosban. Hollandiában két halottról tudni. A tűzoltóság és a mentőszolgálat telefonközpontja túlterhelt mindkét országban. Délután fokozatosan újraindult a forgalom az amszterdami Schiphol repülőtéren, amelynek sajtószolgálata reggel arról számolt be, hogy minden csütörtöki járatot felfüggesztettek az akár óránkénti 140 kilométeres sebességű széllökések miatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.