Magyarország nem fogad bevándorlókat

2018. január 20., szombat, Világfigyelő

Magyarország politikája változatlan: nem fogad bevándorlókat, senkit sem telepít le Magyarországra – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Kossuth rádióban.


A magyar kormány sosem fogadta el az európai uniós kvótaszabályokat, így azok alapján senki semmilyen jogot nem követelhet magának Magyarországon – hangsúlyozta a kormányfő. Azt is mondta ugyanakkor – utalva a tavaly oltalom alá vett mintegy 1300 emberre –, hogy a magyar jogrendszer által elfogadott nemzetközi menekültügyi egyezményeknek eleget tesznek, így ha úgy látják, hogy valaki nemzetközi védelemre szorul, akkor neki átmeneti oltalmat ad Magyarország. A nemzetközi jog alapján oltalomba vettek különböznek a migránsoktól. A migránsok illegálisan léptek be az ország területére, az 1300 ember „bekopogtatott az ajtón” azzal, hogy védelemre szorul – tette hozzá.
,,Ha valóban védelemre szorulnak, átmeneti oltalmat nyújtunk nekik. De abban a pillanatban, hogy már nem szorulnak védelemre, vissza kell menniük oda, ahonnan jöttek, sosem lesznek magyar állampolgárok” – mondta Orbán Viktor.
„A három elemből álló új migrációs törvénycsomag új helyzetet teremt, mindenki, így Soros György is eldöntheti, hogy mit csinál: abbahagyja vagy folytatja az illegális migráció szervezését, támogatását” – mondta Orbán a kormányzat által Stop Soros névvel illetett tervezetről. Kiemelte: azt akarják, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország, hogy azok, akik a migrációt szervezik és finanszírozzák, ne tudjanak boldogulni Magyarországon, azokat pedig, akik ennek ellenére támogatják a törvénytelen bevándorlást, távol tudják tartani az ország területétől.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2018-01-20: Jegyzet - Kuti János:

Nyuszi mint kormányfő? (Kármentő)

A volt kormányfő, Mihai Tudose felkelvén miniszterelnöki székéről csak annyit mondott, hogy kiszállt a Trabantból. Szűk volt ennek az ismeretlenségből kinőtt, nagyformátumúvá vált Forma–1-es pilótának egy kétütemű Trabant, amelyben ráadásul menet közben ketten kapkodtak a volán után. Ott ült mellette a pártvezér Dragnea is, aki navigátorként próbálta idomítani Tudosét.
2018-01-20: Belföld - :

Tagad a hírszerző szolgálat

A Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) tagadja, hogy bármilyen módon beavatkozna a kormány tagjainak kinevezésébe. Ovidiu Marincea, az intézmény szóvivője arra reagált, hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP) végrehajtó bizottsága hétfői zárt ülésén állítólag a „titkosszolgálati véleményezés” mellőzéséről döntött az új kormány tagjainak kiválasztása esetében.