A hejcei légi tragédia áldozataira emlékeztek

2018. január 20., szombat, Világfigyelő

A tizenkét évvel ezelőtti hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei köz-ségben.


A település fölött magasodó Borsó-hegyre 2006. január 19-én zuhant le a szlovák légierő csapatszállító repülőgépe, a koszovói békemisszióból Szlovákiába tartó AN–24-es gép fedélzetén utazó 43 békefenntartó katona közül csak egy élte túl a szerencsétlenséget. A Hejce központjában lévő emlékműnél megtartott kegyeleti megemlékezésen a szeretteiket elvesztő családtagok, a katonatársak, a mentésben részt vevők és a helybeliek előtt Peter Gajdos szlovák védelmi miniszter egyebek mellett azt mondta: tizenkét évvel ezelőtt a sors mindörökre átírta negyvenkét család jövőjét. Azon hozzátartozók, aki hazavárták feladatukat teljesített szeretteiket, egyetlenegy pillanat alatt leírhatatlan gyászba borultak. Simicskó István magyar honvédelmi miniszter beszédében arról szólt, hogy újból és újból megrendültség tölti el az ember szívét. „Közös veszteség ért bennünket, nemcsak a szomszédos ország, nép veszítette el katonáit, hanem mi is elveszítettük barátainkat, mi is ugyanúgy érzünk, mint szlovák barátaink” – fogalmazott. A megemlékezésen – mint minden évben – ezúttal is jelen volt a szerencsétlenség egyetlen túlélő katonája, Martin Farkas.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-01-20: Belföld - :

Tagad a hírszerző szolgálat

A Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) tagadja, hogy bármilyen módon beavatkozna a kormány tagjainak kinevezésébe. Ovidiu Marincea, az intézmény szóvivője arra reagált, hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP) végrehajtó bizottsága hétfői zárt ülésén állítólag a „titkosszolgálati véleményezés” mellőzéséről döntött az új kormány tagjainak kiválasztása esetében.
2018-01-20: Világfigyelő - :

Franciaországnak szüksége van Németországra

Emmanuel Macron francia elnök tegnap jelezte, hogy Franciaor­szágnak szüksége van Németországra Európa megreformálásához. A francia elnök két nappal azelőtt fogadta hivatalában Angela Merkel német kancellárt, hogy a Német Szociáldemokrata Párt holnap bonni rendkívüli kongresszusán szavaz a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével folytatott előzetes koalíciós egyeztetésen megszületett megállapodásról és a koalíciós tárgyalások megkezdéséről.