Tenisz, Australian Open Nadal szettet vesztett, de a legjobb nyolc közé jutott

2018. január 22., hétfő, Sport

Az első helyen kiemelt Rafael Nadal (fotó) a torna során először ugyan játszmát veszített, összességében azonban magabiztos győzelmet aratott az argentin Diego Schwartzman ellen, így bejutott a legjobb nyolc közé az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, így biztosan marad a férfi rangsor élén.


A spanyol sztárnak alaposan meg kellett küzdenie a remek ütésekkel folyamatosan támadó argentin riválisa ellen. Schwartzman az elbukott első játszma után a másodikat rövidítésben meg tudta nyerni, a harmadik és negyedik szettben pedig nagyon megizzasztotta a világelsőt, aki azonban türelmesen játszott, és rendre remekül kontrázta meg az ellenfél ütéseit. Nadal az elsőhöz hasonlóan 6:3-ra hozta a harmadik és negyedik szettet is, ugyanakkor jól mutatja a meccs színvonalát, hogy az argentin 3 óra 50 perces küzdelem végén „adta csak meg magát”. A meccs leghosszabb adogatójátéka 13 perc 20 másodpercig tartott a negyedik szettben.
Nadal a negyeddöntőben a hatodik kiemelt horvát Marin Čilić ellen lép majd pályára, aki szintén nehéz csatán van túl: vasárnap a 10. kiemelt spanyol Pablo Carreno-Bustát győzte le négy játszmában, méghozzá úgy, hogy mind a három győztes játszmáját rövidítésben tudta megnyerni.
A játéknap utolsó férfi nyolcaddöntőjében Grigor Dimitrov magas színvonalú mérkőzésen egy játszmát engedett csak Nick Kyrgiosnak, a hazaiak reménységének tehát nem ez a torna hozza meg az áttörést. A harmadik helyen kiemelt bolgárra a legjobb nyolc között a dél-afrikai születésű, de brit színekben versenyző Kyle Edmund vár, aki Andreas Seppin jutott túl, és először játszhat Grand Slam-tornán negyeddöntőt.
A nőknél a második kiemelt dán Caroline Wozniacki valósággal átgázolt a szlovák Magdalena Rybarikován, mind­össze három játékot engedve ellenfelének. Mellette a belga Elise Mertens és a második körben Babos Tímeát legyőző spanyol Carla Suarez-Navarro is nyert, és nyolc közé került. A negyedik helyen kiemelt Je­lina Szvitolina egyoldalú mérkőzésen jutott negyeddöntőbe. Az ukrán játékos vasárnap mindössze három gémet vesztett a világranglistán 130. cseh Denisa Allertovával szemben, a találkozó 58 percig tartott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2018-01-22: Sport - :

Három sportágban 22 sportoló (Pjongcsang, 2018 )

Három sportág öt versenyszámában összesen 22 észak-koreai sportoló vesz részt a február 9-én kezdődő pjongcsangi téli olimpián – jelentette be Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.
2018-01-22: Sport - :

Téli bajnokság (Asztalitenisz )

Mintegy negyvenen vettek részt az elmúlt héten a kézdivásárhelyi önkormányzat sportirodája és a Zöld Nap Egyesület által közösen szervezett téli amatőr asztalitenisz-bajnokságon, amelynek a céhes városbéli sportcsarnok adott otthont.