Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében, a bírói hatalom politikai befolyás alá helyezése ellen kezdődött ellenzéki tüntetés szombat este Bukarestben és az ország más városaiban. A Digi24 hírtelevízió becslése szerint összesen mintegy nyolcvanezren vonultak utcára, tegnap a fővárosban és több nagyvárosban csendes ellenkezést tartottak.
A korábbi kormányellenes demonstrációktól eltérően szombaton nem a kormány székháza előtt, hanem az 1989–1990-es kommunistaellenes megmozdulások történelmi helyszínén, az Egyetem téren gyülekeztek a tüntetők. A tiltakozásra az egész országból érkeztek résztvevők, mi több, külföldön dolgozó romániai állampolgárok is hazautaztak, hogy részt vegyenek a megmozduláson. A téren több ezren gyűltek össze, megbénítva a járműforgalmat a belvárosban. A tüntetők Mindenki az igazságszolgáltatásért! feliratú táblákkal érkeztek, a tér Igazságot, nem korrupciót!, SZDP, a vörös pestis! skandálásoktól volt hangos.
Az úttest elfoglalását megelőzően kisebb dulakodás alakult ki a tüntetők és az őket a járdán tartani próbáló csendőrök között. Az egyik csendőr ütlegelni kezdte az tiltakozókat, ellene később eljárást indított a csendőrség. Lökdösődés volt az aluljáróban is, ahonnan a rendfenntartók egy ideig nem akarták a felszínre engedni a metróval érkezőket. A csendőrség több rendbontót, illetve olyanokat, akinél fegyverként használható tárgyakat találtak, előállított.
Miután sikerült elfoglalniuk az úttestet, lenyugodtak a kedélyek, a tüntetők a parlament épülete elé vonultak, mire odaértek, létszámuk a sűrű havazás ellenére több tízezerre duzzadt. A résztvevők itt Tolvajok, tolvajok! skandálással fejezték ki megvetésüket a politikusok iránt, majd telefonjuk fényét egyszerre felgyújtva jelezték, hogy éberségük nem lankad, továbbra is figyelik a hatalmon lévők minden mozdulatát. A bukaresti tüntetők 21 óra után rendbontás nélkül elkezdtek szétszéledni.
A vidéki tüntetők kisebb-nagyobb csoportjai már szombat déltől kezdődően megérkeztek a román fővárosba, ahol – a pályaudvaron és buszállomásokon – bukaresti szervezők lelkes fogadtatásban részesítették őket. Már délelőtt megérkezett Bukarestbe az a kolozsvári, Remény menete elnevezésű csoport, amely január 10-én kezdte meg zarándoklatát, és gyalog tette meg a Bukarestbe vezető 450 kilométeres utat.
A szombati demonstráció dátumát a szervezők már az óévben kitűzték, jóval azelőtt, hogy tudomásuk lehetett volna a január elején kipattanó kormányválságról, és arról, hogy Viorica Dăncilă EP-képviselő személyében olyan politikus kap kormányalakítási megbízást, aki tavaly az Európai Parlament szószékéről vette védelmébe a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő, a tömegtüntetések hatására később visszavont, elhíresült 13-as kormányrendeletet.
A szombatra meghirdetett bukaresti tüntetésig sem szüneteltek a kisebb létszámú megmozdulások. Ezek közül egy nagyszebeni akciósorozat kapott nagyobb médiavisszhangot, ahol 25 napon keresztül minden délben félórás néma tüntetésre gyűlt össze a Látunk titeket elnevezésű csoport több tucatnyi tagja, akik nap mint nap a kormánypárt helyi székházával szemben sorakoznak fel.
A Minden út Bukarestbe vezet – a mi nemzedékünk forradalma címmel meghirdetett Facebook-eseményre a virtuális térben több mint húszezren jelentkeztek be. A bukaresti demonstrációval egy időben az ország csaknem minden nagyobb városában tüntetéseket szerveztek az igazságszolgáltatás leigázása elleni fellépés jegyében, és az emigrációban élő románság is szolidaritási megmozdulások tucatjait hirdette meg szerte Európában.