Felújítják Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök Galeb (Sirály) nevű legendás luxushajóját. A tervet az Európai Unió is támogatja, s 2020-ra készül el, amikor Rijeka (Fiume) lesz Európa Kulturális Fővárosa. Tervek szerint a Galeb azokat az időket és rezsimeket mutatja be, amelyet a hajó is képvisel. Ezen kívül múzeum, szálláshelyek, konferenciaterem, étterem és rekreációs központ is helyet kap benne.
A kommunista vezér halála és Jugoszlávia felbomlása után a hajó sokáig Montenegróban vesztegelt, és majdnem hajótemetőben végezte. 1990-ben megvásárolta egy görög hajótulajdonos, aki luxushajót akart varázsolni, de pénzhiány és más körülmények miatt nem sikerült véghezvinni a tervet. Rijeka városa egy árverésen vette meg 2009-ben 150 ezer dollárért. Később Horvátország védett kulturális örökségévé vált.
A Galeb kereskedelmi hajóként kezdte 1938-ban Genovában. A 2. világháborúban kisegítő cirkálóként használták, 1943-ban a német flotta hadizsákmányává vált. Egy évvel később egy légitámadásban súlyosan megsérült, majd Jugoszláviában építették újjá. 1953-ban Tito elnök luxushajójaként új korszakot kezdett.
Tito híres filmsztárokat is fogadott a hajón, például Sophia Lorent és Elisabeth Taylort. A fedélzeten gyakran fontos diplomáciai tárgyalások is folytak. A Galeb csaknem három évtizedig, Tito 1980-as haláláig az elnök úszó hivatalaként szolgált. Jugoszlávia felbomlása előtt utolsó küldetésként 1991-ben Szlovéniából szállította el a jugoszláv hadsereg katonáit, miután Ljubljana mindössze két hétig tartó harcok után kikiáltotta függetlenségét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.