KarateEgyütt készült a Sport-All és az MTK

2018. január 25., csütörtök, Sport

A Sport-All SC karate szakosztályának karatékái tíznapos téli pihenőt követően töretlenül folytatják felkészülésüket az előttük álló idényre.

Az elmúlt hétvégén a spanyol Antonio Oliva Seba nemzetközi karateedző tartott zártkörű taktikai és stratégiai edzőtábort a sepsiszentgyörgyi klub versenyzőinek, illetve az MTK Budapest utánpótláscsapatának. A rendezvényen – amelynek a szentgyörgyi Székely Mikó Kollégium sportterme adott otthont – mintegy 45 sportoló vett részt.
A 9 danos elismert karatemester, Antonio Oliva Seba az év 11 hónapját külföldön, utazásokkal tölti, és segíti a különböző országok és klubcsapatok feltörekvését a világ karateélmezőnyébe. A katalán származású edző sportolóként is bizonyított, ugyanis Eb második helyezett volt 1967-ben Londonban, de a spanyol válogatott edzőjeként is nyert vb-t csapatával. A 80-as évektől kezdődően döntött úgy, hogy nemzetközileg is hasznosítja tudását, valamint volt már edzője az ausztrál, a dél-afrikai és a finn válogatottnak. Közösen dolgozik a Magyar Karate-szakszövetséggel, és évente többször koordinálja számos válogatott sportoló edzését, s az előző években már többször segítette a Sport-All karatékáinak fejlődését.
„Mivel egyesületünk az MTK Budapest színeiben jelen van a Magyar Nemzeti Bajnokságban, fontosnak tartottuk, hogy ezen eseményen anyaországi csapattársaink is jelen legyenek. A vendégsportolók elszállásolását a sepsiszentgyörgyi gyerekek családjainál oldottuk meg, ezzel is mélyítve kapcsolatunkat és az egységes eszmét” – mondta Vass Hunor edző, aki azt is hozzátette, hogy számukra a hivatalos versenyidény február közepén kezdődik, amikor is a Petrozsény melletti Nagybárba utaznak a Masibo Kupa karateversenyre, de emellett számos külföldi és belföldi megmérettetés előtt állnak. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 807
szavazógép
2018-01-25: Sport - :

Zágon Kupa (Sakk )

Az elmúlt hét végén negyvennyolc sakkozó ült asztalhoz a harmadik alkalommal megtartott Zágon Kupán. Az eredmények: * ifjúságiak: 1. Dorin Vlad (Zabola), 2. Szilaj Márk (Zágon), 3. Colțea Márk (Zágon) * felnőttek: 1. Remus Răduică (Brassó), 2. Bakk Attila (Csernáton), 3. Ioan Calcea (Zágon), 4. Földes Zoltán (Zágon). (t)
2018-01-25: Sport - :

Halep és Federer is elődöntőben (Tenisz, Australian Open )

Az ötszörös bajnok Roger Federer három játszmában (7:6, 6:3, 6:4) győzött a cseh Tomás Berdych ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.