No de máris alkalmaztak helyette más szakembert – immár a tizediket az utóbbi nyolc évben –, most már csak az a kérdés, hogy őkelme milyen eszközökkel dolgozik majd; talán nem is fog fékezni? Milyen érdekes lenne, ha Románia első szépnemű személyisége ebben a tisztségben nem a lassítást, hanem a behúzott fék kiengedését próbálná meg...
A székelyföldi autonómia létrehozása Romániának minden szempontból csak hasznára válna. Nem kellene rettegni attól, hogy ez a térség kiszakadna az országtérképről és elszállna az éterben. Az itt élő, mindenféle nemzetiségű polgároknak nem kellene minden áldott nap a napiparancsot várniuk a központból (Bukarestből), hanem élhetnének szabadon és békésen egymás mellett – vagy talán épp ez lenne a baj, ezt nem akarják? Van elég olyan idősebb és fiatalabb lakója Székelyföldnek, aki képes megszervezni az autonóm terület működését oly módon, hogy az gazdasági, társadalmi, tanügyi és kulturális vonatkozásban is visszatérjen a helyes mederbe. Ha megvan az istenadta természeti adottsága ennek a vidéknek, miért ne lehetne ezt kihasználni lakói és az ország javára?
A területi autonómia velejárója az önrendelkezés is, amit nemcsak megadni kell, hanem ki is kell érdemelni. Ebbe a székely-magyar polgároknak minden áron be kell kapcsolódniuk, nem kell mástól várniuk a kivitelezést. Egyik jele lehet ennek a vállalásnak, hogy minden portán kitűzzük székely zászlót, hadd lobogjon! A három székely megye – Maros, Hargita, Kovászna – autonómiája Erdély összes magyar pártjának és szervezetének egyetértésével kell hogy megvalósuljon, másképp semmi remény!
Dolgozni akarunk, nem tüntetni, utcára vonulgatni. Ha az autonómiavonat a  románok gyulafehérvári népgyűlésének századik évfordulójáig meg tud érkezni a végállomásra, akkor még együtt is ünnepelhetünk!
 

N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva