Az egyharmados arányt sem éri el az újabb nagykoalíció gondolatának lakossági támogatottsága Németországban egy nemrég ismertetett felmérés alapján, amely a Bild lap megbízásából készült.
A közvélemény-kutatás szerint a németek mindössze 31,8 százaléka támogatja, hogy a CDU/CSU és az SPD folytassa a 2013-ban kezdett közös kormányzást. Az ellenzők csaknem kétszer többen vannak, 58,2 százalékot tesznek ki. Az ellenzők legnagyobb – a választók 26,2 százalékét kitevő – csoportja az előrehozott választást tartja a legjobb megoldásnak, 16,9 százalék pedig a CDU/CSU-s kisebbségi kormányt, és 14,7 százalék támogatná az úgynevezett Jamaica-koalíciót, a CDU/CSU, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek összefogását. A lap úgy tudja, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióban (CDU) már mérlegelnek is egy B-tervet arra az esetre, ha kudarcba fullad a nagykoalíció folytatása. A CDU vezetőségében nyíltan beszélnek arról az alternatíváról, hogy a bajor testvérpárttal, a Keresztényszociális Unióval (CSU) kisebbségi kormányt alakítanak, ha a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nem hajlandó a közös kormányzás folytatására, vagy megbízhatatlan partnernek bizonyul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.