Vaszilij Bogdanov születésének két előzménye van: „atyja”, Bogdán László 1991-es szovjetunióbeli látogatása, és KAF – Kovács András Ferenc – egy neki dedikált verse. 1991-ben a szovjet írószövetség meghívta a románt, de a hazai írók inkább nyugatra mentek volna, így Mircea Dinescu, az írószövetség akkori elnöke megkérdezte Bogdán Lászlót, volna-e kedve vele menni. Volt.
És megragadta az a furcsa, kissé ijesztő világ, a lepusztult Moszkva és Szentpétervár (akkor még Leningrád) csodálatos belvárosának kontrasztja, a kirgiz dalnokok ősi énekei. De akkor még nem tervezte az orosz költő életre hívását. Később KAF egy verse alá azt írta: Vaszilij Bogdanovnak. Ekkor elgondolkodott. Mert már nagyon foglalkoztatta, hogy megírja egy, a 20. század diktatúrájában élt költő sorsát, és ez az alakmás megfelelőnek bizonyult terve kivitelezéséhez. Hát elkezdte felépíteni és megírni Vaszilij Bogdanov életét, biografikus költészetet alkotva, azaz a versekből kiolvasható az orosz költő élete. Mikor azonban hozzáfogott ennek az „életműnek” a megírásához, még maga sem gondolta, hogy ekkorára dagad. Mert nemcsak Bogdanov-versek születtek az elmúlt tizenkét év során, hanem történetek is, Bogdanov sorsa összefonódott Fernando Pessoa egyik heteronímja, Ricardo Reis életével, és csak nőtt az életmű – mígnem a most bemutatott három kötettel (Arcok a forradalmi menetoszlopból, Ricardo Reis Szibériában, A vörös pók hálójában) le nem zárult. Bogdán László szerint azért, mert egyre inkább sodorja, kapja be a maga keltette örvény, érzi, ha nem hagyja abba, úgy jár, mint a Drakula-történetek írásakor: végül úgy érezte, a vámpír ott áll a háta mögött.
Hát ilyesmikről mesélt Bogdán László csütörtök este az Árkosi Művelődési Központban tartott könyvbemutatón, amelyre igencsak kevesen voltak kíváncsiak – a házigazda Kopacz Attila keserűen meg is jegyezte: úgy látszik, a magyar kultúrával mindenki jóllakott a héten. De mert kommentár nem fér bele a tudósításba, maradjunk annyival: Bogdán László nem szándékszik több Bogdanov-verset írni, de a költő életrajzát még összeállítaná. Talán annak bemutatásakor többen tisztelik meg az egyik legnagyobb kortárs erdélyi írót jelenlétükkel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.