Két bankhitel felvételét is kezdeményezi Antal Árpád az önkormányzat hétfőre összehívott rendkívüli ülésén — jelentette be a polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján. Magyarázata szerint azért szükséges a városnak a tartalékalap, mert a közmunkálatoknál az egyik legnagyobb gond, hogy a kivitelezők nem mindig végeznek minőségi munkát, számon kérni rajtuk ezt pedig nemigen lehet mindaddig, amíg elvégzett munkájukért a fizetséget nagy késéssel kapják meg.
A többnyire központi pénzalapokból finanszírozott munkálatokra a kormány általában utólag utalja át a pénzeket, a város meg éppen a számonkérhetőségért szeretné elérni azt, hogy mindig azonnal tudjon fizetni. Nincs semmi rossz abban, ha az önkormányzat több hitelvonallal is rendelkezik, a székely mentalitás, hogy ne legyünk adósak, nem helyes, a pénzintézeteket épp a jobb gazdálkodás lehetővé tételéért találták ki, a törvényes intézkedések is lehetővé teszik ezt — érvel a polgármester. Hozzáteszi, a nagy városok látványos fejlődésüket hitelekből érték el, a jogszabályok egy önkormányzat adósságszintjét bevételének legfennebb harminc százalékában állapítják meg, ezt az arányt a legtöbb nagyváros már elérte, Sepsiszentgyörgy eladósodási szintje viszont még csak hét százalék alatti.
A magyarázat politikai nyelvről magyarra fordítva azt jelenti, üres a város kasszája, ezt Antal Árpád is elismeri, a Háromszék kérdésére, hogy vizsgálta-e már át a pénzügyi könyvvitelt, talált-e valamilyen túlköltekezést elődjénél, azt válaszolta, egy akkora intézménynél, mint a városháza, még szakcég sem tudná ezt megállapítani két hét alatt. Tény, hogy racionálisabban tervezi felhasználni a kölcsönöket, a város bevételeit szerinte okosabb gazdálkodással lehet növelni, ehhez viszont meg kell szüntetni az eddig alkalmazott tűzoltómódszert, a fejlesztéseket pedig oly irányba terelni, hogy azok többletjövedelmet hozzanak.