Utunk Sepsiszentgyörgyön kezdődött, onnan Bukarestbe mentünk, majd az ottani gyermekkórházból átjöttünk Budapestre. Mindez úgy történt, hogy gondolkodni is alig volt időnk, a hazamenés nem jött számításba, még egy rövid csomagolásra sem.
Ameddig mi kislányunkkal voltunk elfoglalva, próbálván a hír okozta sokkot feldolgozni és egyidejűleg a gyógyulás útján elindulni, családunk, barátaink, ismerőseink, alapítványok és idegenek felismerték a helyzetünket és szervezkedni kezdtek. Mindenki legjobb képessége szerint segített: jelentős anyagi támogatásban volt és van részünk, sok segítséget kaptunk ügyeink intézésében, kulcspillanatokban mindig volt, aki megfelelő útbaigazítással segítsen nekünk. Olyan összefogásnak voltunk egyben okozói, tanúi és célja, amelyet soha nem tapasztaltunk, és amely érzelmileg még mindig meghalad minket.
Pillanatnyilag kislányunk elindult a kemoterápia általi kezelés nehéz útján, és mi próbáljuk legjobb tudásunk szerint kísérni őt. Ezért talán először látjuk, hogy mi vár ránk, és van ezáltal alkalmunk kicsit megszusszanni. Szeretnénk kihasználni ezt a pillanatot arra, hogy megköszönjük mindenkinek mindazt, amit értünk tett. Szeretném, ha minél több olyan emberhez jutnának el ezek a sorok, akik mellettünk álltak és állnak e hosszú és nehéz folyamatban, és szeretném, ha tudnák, hogy ők képezik azt a támaszt számunkra, aminek köszönhetően haladni tudunk előre, lépésről lépésre.
Köszönetet mondunk ezennel minden egészségügyi dolgozónak, aki gondos és szeretetteljes munkája által felfedte kislányom állapotát, és segített eljutnunk idáig, illetve tovább harcol értünk; mindenkinek, aki nehezen megkeresett pénze egy részét nekünk szánta, valamint a LAB Életmentő Kupakok, a Juventutti és a Pro Sanitate alapítványoknak, a Profi Radiónak a gyűjtésben nyújtott segítségért; munkahelyem, a Kronsoft Development vezetőségének és munkaközösségének támogatásukért és megértésükért; mindazoknak, akik tudták minden lépésnél, hogy mit kell tenni, és ezt nekünk is értésünkre adták; minden olyan családtagnak, barátnak, ismerősnek, szomszédnak és munkatársnak, aki lehetővé tette, hogy gondok nélkül fussunk az ismeretlenbe, mert ők átvették addigi életünk minden terhét; Zágon polgármesterének, Kiss Józsefnek és Olosz Gergely volt felső-háromszéki képviselő úrnak támogatásukért, tanácsukért és az ügyintézésben nyújtott kulcsfontosságú segítségükért, Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának támogatásáért, a magyarországi kormányirodáknak a gyors és zökkenőmentes ügyintézésért, és mindenkinek, aki egy telefonhívásra hagyta azt, ami épp számára fontos volt, azért, hogy értünk tegyen. Felsorolásom korántsem teljes, elnézést kérek azoktól, akikről nem tettem említést.
Végezetül pedig – sokszor elhangzott szavakhoz folyamodva – végtelenül hálásak vagyunk mindenért, és ígérjük, hogy az Önök példájából tanulva méltó tagjai leszünk e csoportnak, amely minden tudatos, központi szervezés nélkül létrejött körülöttünk.
Büszkék vagyunk arra, hogy Önökhöz tartozhatunk, kívánunk mindenkinek sok egészséget és boldogságot!
 

Imreh Gábor