Négy személy – két nő, egy férfi és egy négyéves kislány – vesztette életét január 22. és 28. között influenza következtében, a hideg évszak kezdete óta pedig nyolcan hunytak el emiatt – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet.
Az elhunytak egyike sem volt beoltva influenza ellen. Az alig négyéves Máramaros megyei kislánynak nem voltak ismert egészségi problémái, de a két nyugdíjas nőnek – egyikük 67, a másik 75 éves volt – igen. A negyedik áldozat egy 62 éves Hunyad megyei férfi, aki szintén nem volt egészséges. Január 22. és 28. között több mint 87 ezer légúti megbetegedést regisztráltak, 14 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor, de 10 százalékkal többet, mint egy héttel korábban. Ezekben a napokban országszinten 283 influenzás megbetegedést diagnosztizáltak, és 13 súlyos esetet jegyeztek, néggyel kevesebbet, mint egy héttel korábban. Január 28-áig több mint 820 ezer személyt oltottak be influenza ellen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.