Az, hogy még mindig léteznek a nagyon népszerű és maximális médiamegjelenésű politikusokból, kormánymegbízottakból, katonákból, SRI-sekből, újságírókból, bloggerekből, egyházi vezetőkből, akadémikusokból, szurkolókból álló működőképes és (hiper)aktív diverziós-uszító hálózatok (lásd az „udvarhelyi Kaufland” diverziót), azt mutatja, hogy az ostobaságból táplálkozó kollektív agresszivitást kiélezett helyzetben újra mozgósítani lehet a magyarok ellen.
A magyarellenes uszításra szisztematikusan felhasznált  két nagy téma – a székely zászló hivatalos kitűzése és a területi autonómia – alaptalan hangulatkeltés, mert teljesen törvényes és jogos követelések. Még csak nem is szükséges történelmi érveket  felsorakoztatni, abban az értelemben, hogy az erdélyi/moldvai magyarok jogai még magánál Romániánál is régebbiek, tekintettel, hogy a magyarok – a románokhoz, németekhez, romákhoz, szlávokhoz, zsidókhoz és a többiekhez hasonlóan – a régió őshonos etnikai csoportját alkotják.
Az Európa Tanács Diszkriminációellenes Bizottsága (ECRI) 2014-es, Romániára vonatkozó jelentésének 170. pontjában például meglehetősen egyértelműen fogalmaz a székely zászló vagy hasonló heraldikai jelképek nyilvános megjelenítéséről: „A bizottság továbbá ajánlja az egyenlő bánásmód hatóságok általi alkalmazását a nemzeti és regionális jelképek használata esetén, továbbá bármely ebből származó konfliktus megoldását.” Ráadásként az EBESZ nemzeti kisebbségekért felelős főmegbízottjának 2012-es ajánlásából is idézhetünk: „A zászlók és jelképek helyi kormányzati épületeken vagy más közintézményeken belüli vagy kívüli megjelenítése olyan vitatott cselekmény, mely feszültségeket kelthet. Az államoknak ilyen helyzetekben számításba kellene venniük a kérdéses megjelení­tésnek a befogadás és jó kormányzás elvei alapján történő szabályozását, egyensúlyt teremtve a társadalom összes csoportjának elfogadható érdekei között.” (Forrás: Az eltérő társadalmak integrálására vonatkozó irányvonalak – Ljubljana, 69. oldal, 50. pont).
Az idézetek magukért beszélnek. Ami pedig az autonómia – még a területit is beleértve – nemzeti/egységes államokon belüli törvényességét és lehetséges kedvező hatásait illeti, mind az ENSZ, az EBESZ és az ET egyet­ért – jó jel. Tanulság: a romániai magyarok összes fő követelései – ahogy azokat e közösség képviselői megfogalmazták – törvényesek és jogosak. Ebből logikusan következik, hogy e követelések megfogalmazói és támogatói nem nevezhetőek „radikálisnak” vagy „szélsőségesnek”.
Természetes módon merül fel a kérdés: akkor miért ápolják még a posztkommunista Romániában is a „veszélyes magyar” mítoszát – méghozzá éppen ezekből a törvényes követelésekből kiindulva? A választ akkor sejthetjük vagy tudhatjuk meg, ha végig merünk menni a logikai szálon: azért, hogy továbbra is a végtelenségig meglopjanak és megalázzanak benneteket/minket azok a (zömmel román, és néhány magyar segítségét élvező) kleptokraták és szekusok, akik még a kommunizmus idejében ültek a nyakunkba, és 1989 után sem szálltak le rólunk – és akik hamis és riadalmat keltő témák felé terelik el a többségi lakosság figyelmét.
Mindezekből egy újabb tanulság, hogy a korrupció elleni és a jogállamiságért folyó harc érdekében többé NEM szabad elkerülni/elhallgatni a kisebbségi/magyar ügyeket/gondokat,  ellenkezőleg, fel kell vetni, érvekkel kell alátámasztani, s ezeket meg kell oldani a törvényeknek és a nemzetközi szinten  követendő gyakorlatoknak és ajánlásoknak megfelelően.
Tehát ahelyett, hogy – még a civil társadalomban is – azt a képmutató és diverziós mantrát hangoztatnák, hogy „Most nem megfelelő a helyzet, mert csak a nacionalisták malmára hajtanánk a vizet az etnikumok közötti kapcsolatokra vonatkozó témák felvetésével!”, lépjünk ki végre a nacionalista hazugságnak abból a buborékából, ahol maguk a társadalom vala­mennyi szférájában jelenlévő intézményesült nacionalisták tartottak minket, és végre – éretten és becsületesen – legyünk nyitottak a banális igazságra, nevezetesen arra, hogy egy olyan őshonos etnikai csoport fő követelései, mint amilyenek az erdélyi/moldvai magyarok, tökéletesen jogosak és törvényesek – és szükségesek ennek az etnikai csoportnak a túléléséhez!
Ezen kívül az is következik mindezekből, hogy mind a korrupcióellenes/demokráciapárti harcnak, mind az etnikai kisebbségek jogaiért folyó küzdelemnek azonos a kiindulási pontja: a jogállamiság, a törvényesség, a polgáriság és a legjobb értelemben vett európaiság. A kisebbségi kérdések alapvető módon polgári és jogi kérdések – semmiképpen sem történetírási vagy propagandisztikus-ideologikusak, ahogy azt az erdélyi téma számos kisajátítója és trollja még mindig hangoztatja.
Előbb-utóbb a normális gondolkodású románok szerepvállalása a magyarok (és nemcsak a magyarok) jogaival kapcsolatos ügyekben növelni fogja a korrupcióellenes polgári mozgalom erejét – amely magával hozza a magyarok szolidaritását a románok újabb, nyitottabbnak mutatkozó nemzedékeivel. És a közösségek közötti szolidaritás egyik – nagyon is kedvező – mellékhatásaként az RMDSZ kleptokratáitól és dinoszauruszaitól is megszabadulunk majd, s azoktól a mérgező névtelenektől, akik szemrebbenés nélkül megszavazzák a közpénzből lopást a helyi tanácsokban vagy a korrupcióellenességet felszámoló törvényeket a parlamentben. Akik mindezt anélkül teszik, hogy a szavazók bármikor is ezt hallhatták volna tőlük: „A székely zászló hivatalos kitűzése és a regionális autonómiák létrehozása Romániában törvényes/alkotmányos!”).
 

(Neuer Weg: Hans Hedrich: Incredibil sau banal? TOATE revendicările majore ale ma­ghiarilor din România sunt perfect LEGALE!)