A Románia által aláírt nemzetközi és kétoldalú szerződések nemcsak az anyanyelv közigazgatási, oktatási, egészségügyi rendszeren belüli, egyházi és gazdasági életben történő használatát teszik lehetővé, illetve szabályozzák, hanem a saját jelképek (zászlók) megjelenítését, területi autonómiák létrehozását, s nem teszik lehetővé az államnak az etnikai kisebbségek gyarmatosítási szándékát és a közigazgatási-területi egységek határának a nemzeti kisebbségek rovására történő módosítását.
Az, hogy még mindig léteznek a nagyon népszerű és maximális médiamegjelenésű politikusokból, kormánymegbízottakból, katonákból, SRI-sekből, újságírókból, bloggerekből, egyházi vezetőkből, akadémikusokból, szurkolókból álló működőképes és (hiper)aktív diverziós-uszító hálózatok (lásd az „udvarhelyi Kaufland” diverziót), azt mutatja, hogy az ostobaságból táplálkozó kollektív agresszivitást kiélezett helyzetben újra mozgósítani lehet a magyarok ellen.
A magyarellenes uszításra szisztematikusan felhasznált két nagy téma – a székely zászló hivatalos kitűzése és a területi autonómia – alaptalan hangulatkeltés, mert teljesen törvényes és jogos követelések. Még csak nem is szükséges történelmi érveket felsorakoztatni, abban az értelemben, hogy az erdélyi/moldvai magyarok jogai még magánál Romániánál is régebbiek, tekintettel, hogy a magyarok – a románokhoz, németekhez, romákhoz, szlávokhoz, zsidókhoz és a többiekhez hasonlóan – a régió őshonos etnikai csoportját alkotják.
Az Európa Tanács Diszkriminációellenes Bizottsága (ECRI) 2014-es, Romániára vonatkozó jelentésének 170. pontjában például meglehetősen egyértelműen fogalmaz a székely zászló vagy hasonló heraldikai jelképek nyilvános megjelenítéséről: „A bizottság továbbá ajánlja az egyenlő bánásmód hatóságok általi alkalmazását a nemzeti és regionális jelképek használata esetén, továbbá bármely ebből származó konfliktus megoldását.” Ráadásként az EBESZ nemzeti kisebbségekért felelős főmegbízottjának 2012-es ajánlásából is idézhetünk: „A zászlók és jelképek helyi kormányzati épületeken vagy más közintézményeken belüli vagy kívüli megjelenítése olyan vitatott cselekmény, mely feszültségeket kelthet. Az államoknak ilyen helyzetekben számításba kellene venniük a kérdéses megjelenítésnek a befogadás és jó kormányzás elvei alapján történő szabályozását, egyensúlyt teremtve a társadalom összes csoportjának elfogadható érdekei között.” (Forrás: Az eltérő társadalmak integrálására vonatkozó irányvonalak – Ljubljana, 69. oldal, 50. pont).
Az idézetek magukért beszélnek. Ami pedig az autonómia – még a területit is beleértve – nemzeti/egységes államokon belüli törvényességét és lehetséges kedvező hatásait illeti, mind az ENSZ, az EBESZ és az ET egyetért – jó jel. Tanulság: a romániai magyarok összes fő követelései – ahogy azokat e közösség képviselői megfogalmazták – törvényesek és jogosak. Ebből logikusan következik, hogy e követelések megfogalmazói és támogatói nem nevezhetőek „radikálisnak” vagy „szélsőségesnek”.
Természetes módon merül fel a kérdés: akkor miért ápolják még a posztkommunista Romániában is a „veszélyes magyar” mítoszát – méghozzá éppen ezekből a törvényes követelésekből kiindulva? A választ akkor sejthetjük vagy tudhatjuk meg, ha végig merünk menni a logikai szálon: azért, hogy továbbra is a végtelenségig meglopjanak és megalázzanak benneteket/minket azok a (zömmel román, és néhány magyar segítségét élvező) kleptokraták és szekusok, akik még a kommunizmus idejében ültek a nyakunkba, és 1989 után sem szálltak le rólunk – és akik hamis és riadalmat keltő témák felé terelik el a többségi lakosság figyelmét.
Mindezekből egy újabb tanulság, hogy a korrupció elleni és a jogállamiságért folyó harc érdekében többé NEM szabad elkerülni/elhallgatni a kisebbségi/magyar ügyeket/gondokat, ellenkezőleg, fel kell vetni, érvekkel kell alátámasztani, s ezeket meg kell oldani a törvényeknek és a nemzetközi szinten követendő gyakorlatoknak és ajánlásoknak megfelelően.
Tehát ahelyett, hogy – még a civil társadalomban is – azt a képmutató és diverziós mantrát hangoztatnák, hogy „Most nem megfelelő a helyzet, mert csak a nacionalisták malmára hajtanánk a vizet az etnikumok közötti kapcsolatokra vonatkozó témák felvetésével!”, lépjünk ki végre a nacionalista hazugságnak abból a buborékából, ahol maguk a társadalom valamennyi szférájában jelenlévő intézményesült nacionalisták tartottak minket, és végre – éretten és becsületesen – legyünk nyitottak a banális igazságra, nevezetesen arra, hogy egy olyan őshonos etnikai csoport fő követelései, mint amilyenek az erdélyi/moldvai magyarok, tökéletesen jogosak és törvényesek – és szükségesek ennek az etnikai csoportnak a túléléséhez!
Ezen kívül az is következik mindezekből, hogy mind a korrupcióellenes/demokráciapárti harcnak, mind az etnikai kisebbségek jogaiért folyó küzdelemnek azonos a kiindulási pontja: a jogállamiság, a törvényesség, a polgáriság és a legjobb értelemben vett európaiság. A kisebbségi kérdések alapvető módon polgári és jogi kérdések – semmiképpen sem történetírási vagy propagandisztikus-ideologikusak, ahogy azt az erdélyi téma számos kisajátítója és trollja még mindig hangoztatja.
Előbb-utóbb a normális gondolkodású románok szerepvállalása a magyarok (és nemcsak a magyarok) jogaival kapcsolatos ügyekben növelni fogja a korrupcióellenes polgári mozgalom erejét – amely magával hozza a magyarok szolidaritását a románok újabb, nyitottabbnak mutatkozó nemzedékeivel. És a közösségek közötti szolidaritás egyik – nagyon is kedvező – mellékhatásaként az RMDSZ kleptokratáitól és dinoszauruszaitól is megszabadulunk majd, s azoktól a mérgező névtelenektől, akik szemrebbenés nélkül megszavazzák a közpénzből lopást a helyi tanácsokban vagy a korrupcióellenességet felszámoló törvényeket a parlamentben. Akik mindezt anélkül teszik, hogy a szavazók bármikor is ezt hallhatták volna tőlük: „A székely zászló hivatalos kitűzése és a regionális autonómiák létrehozása Romániában törvényes/alkotmányos!”).
(Neuer Weg: Hans Hedrich: Incredibil sau banal? TOATE revendicările majore ale maghiarilor din România sunt perfect LEGALE!)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.