Gazdagodva most már egy új kiállítótérrel – a Lábas Ház emeleti termeivel – és a céljának, az igazi regionális központ rendeltetésének meglebegtetett lehetőségével tarsolyukban, no meg a közönség visszajelzése alapján egyre bátrabb kiállításpolitikát folytat az intézmény, ami a számokban is tükröződik: tavaly 22 kiállítást szerveztek, idén már 27 tárlat bemutatását tervezik. A 2018-as év programjának ismertetése előtt a 2017-es év értékelésére kértük Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt, az EMŰK vezetőjét.
– Lehetőségeink egyre javulnak, a Lábas Ház nemcsak feladatot, hanem a több kiállítás lehetőségét is jelenti, most már összesen három kiállítótérrel jobban lehet differenciálni a tárlatokat. Kaptunk az Olt utcai épület második emeletén is új helyiségeket, ahol könnyeb­ben, biztonságosabban tudunk raktározni. Alkalmazottaink száma is növekedett, most már öten dolgozunk az EMŰK-nél, megpróbálunk nagyobb hangsúlyt fektetni a múzeumpedagógiára, aktívabbak lenni a közönségszervezésben. Tavaly végeztünk egy felmérést, pontosabban megszavaztattuk közönségünket a kiállításainkról, és kiderült, azok a legkedveltebbek, amelyeken sepsiszentgyörgyi, háromszéki képzőművészeket mutatunk be. Bár érdekes, hogy a legtöbb szavazatot Szabó Zoltán Judóka kiállítása kapta, aki nem volt háromszéki ugyan, de gyakori ittléte, személyes varázsa, művészi hitelessége elvarázsolta a közönséget. A lényeg, hogy biztatást kaptam: nyugodtan lehet bátrabb kiállításpolitikát folytatni, a közönség fogékony a közbenső dolgokra is.
– Ennek a bátorságnak a jegyében épül fel az EMŰK idei programja?
– Befolyásol valamennyire, de az az igazság, rengeteg adósságot kell törlesztenünk. Mert nagyon sok olyan képzőművész van, akinek nem készült becsületes életmű-kiállítása, vagy nagyon sok olyan csoport, amely nem tudott összefoglaló kiállítást rendezni az elmúlt években-évtizedekben. Sokan leéltek egy életet, és egy rendes katalógus nem jelent meg művészetükről, holott ez nagyon fontos, ennek alapján tudjuk ajánlani országosan és nemzetközi szinten is az erdélyi magyar művészetet. A kiállítás olyan, mint egy színházi előadás, elmúlik, csak a dokumentáció marad, fényképek, hogyan nézett ki, viszont a katalógus maradandóvá teszi, ezért is kell hű tükre legyen a kiállításnak.
– Tavaly 22 kiállítást szervezett az EMŰK, idén 27-et terveznek. Sok ez?
– Nem a mennyiség a lényeg, hanem hogy lesz pár fontos köztük. Befogadóként működünk a grafikai biennáléval, aminek nagyon örülünk, mert pont azt a húzóerőt jelenti, amivel egyben mérhetjük magunkat az egyetemes színvonalhoz. Ugyancsak befogadója leszünk a Barabás Miklós Céh regionális kiállításának, a helyi művészeknek az utóbbi időben nem volt közös szemléjük, ezt régebben a képzőművészek szövetsége szervezte. Idén meg kell valósítanunk azt a történeti kiállítást, ami folytatása kíván lenni a Szocrelatív és Felezőidő kiállításoknak, eddig eljutottunk 1975-ig, most az 1975–85 közötti éveket kell bemutatnunk. Ebben az időszakban jelenik meg az ellenzékiség, a mást akarás és másként gondolkodás, amikor a művészek nem simulnak bele a hatalmi elvárásba – persze, az is megvan párhuzamosan –, amikor egyértelművé válik egy új nemzedék számára, hogy itt mást kell csinálni. Tulajdonképpen előkészítik a rendszerváltást szellemileg, és vagy formában, vagy, ritkábban, tartalomban is ellenzéki magatartásba helyezkednek. Ennek folytatása lesz aztán majd a rendszerváltás művészete. Ugyancsak idén lesz egy, a százéves évfordulóra (Erdély és Románia egyesülése – szerk. megj.) reagáló kiállításunk is, amit sajátosan oldunk meg: a száz év elejéről klasszikus műveket válogatunk ki, majd felkérünk művészeket, hogy mai kortárs módon reagáljanak azokra, így egy kicsit megpróbálunk hidat teremteni ebben a száz évben. És természetesen a nagy egyéniségek bemutatását is folytatjuk, közelebbről Gazdáné Olosz Ella kiállítása fog megnyílni, ez is sajátos válogatásban. Mert ott van Kovásznán az állandó kiállítása, ahhoz lényegé­ben nem nyúlunk, hanem sok kísérleti művét fogjuk kiállítani, ami talán izgalmasabb a mai nézőnek. Márton Árpádnak is lesz kiállítása, igaz, nem is olyan régen Csíkszeredában volt egy nagy tárlata, de én azt tapasztalom, hogy nehéz az átjárás, ha nem hozzuk el ide, nem látja a közönség, pedig itt vagyunk egymáshoz közel. Kiállítása lesz még a Magyarországon élő Dienes Attilának, Bocskai Vincének és Kuti Dénesnek, Köllő Margitnak, Kiss Bélának, aki számomra nagy felfedezés, én nem vagyok ugyanis sepsiszentgyörgyi, de itt állandóan az ő nevébe botlok. Nem csak festőként európai szintű, hanem csodálatos, hogy milyen komoly kulturális légkört teremtett maga körül, rajta keresztül rájöttem, hogy itt már Baász előtt is elindult egy nagyon erős képzőművészeti mozgás, ő is a másként gondolkodást képviselte a képzőművészetben. Aztán idén több csoportos, összegző kiállítás is lesz, bemutatjuk az atyhai művészeket, a Vinczeffy László által a szülőfalujában működtetett Kakasülő Galéria kiállítóit. Van két együttműködési szerződésünk is, egyik Temesvárral, a bánáti magyar művészek fognak bemutatkozni itt, és viszünk mi is oda egy székelyföldi gyűjteményt. A másik a testvérvárossal, Kecskeméttel létrehozandó cserekiállítás, az ott élő erdélyiek mutatkozhatnak be Sepsiszentgyörgyön. Kiemelendő még a tordai országgyűlés kortárs megjelenítése, Hit és türelem a munkacíme egyelőre. Úgy képzeltük el, hogy ez egy szabadon meghirdetett téma lesz, annak szellemében, hogy mi 450 évvel ezelőtt már kimondtuk, hogy a türelem érték, hogy egyszerre létezhetnek különböző felfogások és vallások, és erre hirdetünk meg egy kiállítást.