MOBIL MENEKÜLTTÁBOROK. Románia migránsok tömeges érkezésére készül, ezért a katasztrófavédelem 36 mobil menekülttábor kialakításához szerez be konténereket – közölte Cristian Radu ezredes, az országos katasztrófavédelmi főfelügyelőség parancsnokhelyettese egy gyulafehérvári sajtóértekezleten.
Az idei és jövőbeni tervek között említette, hogy 2020-ig a katasztrófavédelmet bárhol felállítható menekülttábor kialakítására alkalmas speciális konténerekkel szerelik fel. Egy-egy ilyen táborban kétszáz menekült ellátását lehet megszervezni akár heteken keresztül. Ezeket természeti katasztrófák, tömeges kilakoltatások esetén is fel lehet majd használni, de a bevándorlók elhelyezésére és étkeztetésére is alkalmasak lehetnek, ha a migrációs jelenség tömegessé válik. A mobil konténertáborok jelentős részét a Bánságban (Temes és Krassó-Szörény megyében) helyezik el, ahol a Szerbia felől érkező bevándorlók lépnek be az országba, a másik kiemelt kockázati térség Dobrudzsa (Konstanca és Tulcea megye). Radu szerint jelenleg a migrációs kockázat mérsékelt, de nem elhanyagolható annak veszélye, hogy a jövőben Romániában is tömegessé válik. (Adevărul)
ILLIK A CSAPATBA. A harmadik Dragnea-kormánynak nem csak a miniszterei, hanem az államtitkárai is kifogásolhatók: például Ioan Ştefan Groza oktatási államtitkár 2015-ben táncosnőket vitt egy EU-s pénzből szervezett rendezvényre, egy, a felsőoktatásban frissen végzett fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedéséről szóló konferenciára, amelyet az Ágazati Operatív Programból származó támogatásból tartottak meg egy predeáli szállodában. Legalábbis ezt állítja róla Adrian Oros, az NLP alelnöke, a kolozsvári agrártudományi egyetem rektorhelyettese, aki most is és korábban is – amikor Groza felsőoktatásért felelős igazgató volt a minisztériumban – kérte a tisztségviselő leváltását. (Mediafax)
NAGYVÁROSNYI SEGÉLYEZETT. Országszinten 220 ezernél több felnőtt kap szociális segélyt, többségüknek ez az egyetlen jövedelmük, no meg – a fiatalabbaknak – a gyermekpénz. Szociális segélyként tavaly decemberben 13 millió eurót fizettek ki az államkincstárból; a legtöbbet, 68 millió lejt Dolj megyébe utaltak át, ahol közel 14 ezren élnek kizárólag állami támogatásból. A segélyezettek megyénkénti átlaga egyébként 5500 fő. Vannak falvak, ahol a helybeliek túlnyomó része nincstelen, és 40, 50 éves korukig soha nem is dolgoztak sehol. A népszaporulat azonban pozitív, több gyermek születik, mint ahányan meghalnak. (Digi24)
KELL A MUNKAERŐ. 300 ezer személyt alkalmaztak tavaly az országos munkaerő-foglalkoztatási ügynökség közvetítésével. A legtöbb újraalkalmazott személy a kritikusnak számító, 45 év fölötti korosztály tagjai közül került ki, jellemzően középiskolai végzettséggel rendelkező, városon élő férfi. A legtöbb munkanélkülit Bukarestben, illetve Temes, Suceava, Neamţ és Hunyad megyében alkalmazták. Tavaly decemberben országos szinten 4,02 százalékos volt a munkanélküliségi arány, ami abszolút számokban 351 105 személyt jelent. A legfrissebb, rendelkezésre álló adatok szerint a városon élő munkanélküliek száma 101 522-re, a vidéken élőké 249 583-ra tehető. A nyilvántartásba vett munkanélküliek 79,68 százaléka iskolázatlan vagy elemit, nyolc osztályt, illetve szakiskolát végzett, 15,63 százalékuk érettségizett, 4,70 százalékuknak pedig egyetemi végzettsége van. (Marosvásárhelyi rádió)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.