Vasárnap jelenti be a Magyar Filmdíjak idei jelöltjeit Novák Emil, a Magyar Filmakadémia Egyesület elnöke a ma kezdődő 4. Magyar Filmhét Facebook-oldalán – közölték tegnap a szervezők az MTI-vel.
Az elismerések ünnepélyes átadóját március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett munkák közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott alkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd. Az akadémia tagjai által benevezett filmekből több vidéki városban is szerveznek vetítéseket.
A filmhét február 7-én Szabó István 1979-ben készült Bizalom című alkotása digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét. Az Oscar-díjas magyar rendezőt a film operatőre, Koltai Lajos köszönti. Február 8. és 11. között a Corvin moziban 150 filmet vetítenek, köztük olyan dokumentumfilmeket, tévéfilmeket, kisjátékfilmeket és animációkat is nagy vásznon nézhet meg a közönség, amelyeket korábban csak a televízió sugárzott.
Csütörtök délelőtt két dokumentumfilmes blokk fut párhuzamosan, látható lesz többek között Böszörményi Zsuzsa 580 méter (Kárai Sándor „Keszeg” bányásznaplója) című filmje, amely a szénbányákban folyó nehéz munkáról szól. A kisjátékfilmes válogatásban rendezőként fog bemutatkozni Pusztai Ferenc producer, aki L. U. F. I. című munkájában egy groteszk, szürreális világba kalauzolja a nézőket. Délután az animáció szerelmesei nézhetnek meg egy válogatást, amelyben szerepel Jankovics Marcell Árpádok emlékezete című ismeretterjesztő rajzfilmsorozatának második része is.
A filmhét versenyprogramjában öt kategóriában összesen 131 alkotás szerepel, köztük 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm és 29 animáció, valamint mind a 18 tavaly bemutatott magyar nagyjátékfilm. Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi a Magyar Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa támogatásával – írják.
A közlemény szerint 2017 igazi sikerév volt a magyar filmgyártás számára, több mint 1,3 millió ember váltott jegyet magyar filmre, és több nagyjátékfilm ért el százezres nézettséget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.