Leomlott hétfőre virradóan a segesvári középkori vár falának egy 4,5 méteres szakasza a Csizmadiák és a Szabók tornya között, a térfigyelő kamerák rögzítették a várfal leomlását.
A Maros megyei város polgármestere, Ovidiu-Dumitru Mălăncrăvean elmondta, a középkori vár most leomlott, 11-es számmal jelölt szakaszát már 2016-ban felvették a restaurálást igénylő történelmi műemlékek országos programjába. Az előzetes tanulmányokat az Országos Örökségvédelmi Intézetnek kellett volna elvégeznie, de tavaly nem volt rá anyagi kerete, ezért az idei évre ütemezte át ezt a feladatot. Mălăncrăvean szerint a várfal katolikus templom mögötti, 7-es számú szakasza is veszélyben van, tízméteres rész szorul halaszthatatlanul restaurálásra. A hétvégi omlást követően az Országos Örökségvédelmi Intézet két szakembere érkezett a helyszínre, akik a helyzet láttán ígéretet tettek, hogy megsürgetik a fal újjáépítéséhez szükséges tervezési és közbeszerzési folyamatokat. Mălăncrăvean szerint a vár régi dokumentumaiból az derül ki, hogy a beomlott rész alatt eróziós gödör van, és hogy ugyanazt a falszakaszt 1858-ben már újjá kellett építeni. A segesvári 12. századi szász vár 1999 óta az UNESCO kulturális világörökségének része.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.