Minden megvitatandó kérdésnél az jut eszébe, hogy az erdélyi magyarságnak miért nincs ugyanúgy autonómiája, mint a más országokban élő kisebbségeknek — mondotta Sógor Csaba Európai Erdély, erdélyi Európa című előadásában tegnap Tusnádfürdőn.
Szerinte 88 év után sem tudnak a román honfitársak megbízni az erdélyi magyarokban, ez pedig észrevehető itthon és az európai parlamenti munkában is. ,,A belügy, a külügy, a pénzügy és a hadügy még mindig tabu számunkra. El kellene gondolkodnia Európának, hogy valami nincs rendben ebben az országban" — vélekedett. Ú Winkler Gyula ugyanott az erdélyi, uniós és globális gazdasági tendenciákról beszélt, és erdélyi magyar gazdaságkutató intézet létrehozását javasolta. Szerinte Erdély is regionális szinten tud fenntartható gazdasági fejlődést elérni, ehhez azonban a fejlesztési régiók újragondoljására van szükség. Winkler Gyula szerint ezt a kérdést összességében érdemes vizsgálni, és csak úgy lehet Erdély jövőképéről beszélni, ha már tudjuk, hogy milyen Erdélyt akarunk, és hogy melyek az erősségeink és gyengeségeink. Ú Ma délelőtt az Európai Parlamentben képviseltetett romániai pártok mindegyikének egy-egy képviselője tart előadást az EU-táborban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.