Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek nem volt egyéb kincse, csak egy icipici körtefája. Az is olyan icipici volt, hogy csak három körte termett rajta. Mit tehetett mást a szegény ember, a három körtét is hatfelé vágta, nehogy hamar elfogyjon, így éldegélt hat napon a három körtéből, míg aztán hatodik este, mielőtt lefeküdt, odaállt az icipici körtefa elé, s így sóhajtott:
– Kis körtefám, kis körtefám, bárcsak égig érnél!
Még egyszer sóhajtott, nagyon-nagyon bánatosat, azután megfordult, hogy aludni menjen. De ekkor észrevette, hogy valami kicsinyke fényesség csillog az udvar homokjában. Lehajolt érte, és a tenyerébe emelte, akkor vette észre, hogy nem egyéb az, mint egy kicsiny csillag. Meg is kérdezte:
– Hogyan kerülsz ide az udvaromba, te kicsiny csillag?
A csillag így felelt:
– Ne is kérdezd, szegény ember! Testvérkémmel játszani mentünk az égi hegyekre, én felmásztam a legmagasabb hegycsúcsra, s hogyan történt, már nem emlékszem, onnan estem le a te udvarodba…
Így szólt a kicsiny csillag, aztán sírva folytatta:
– Most aztán mi lesz velem? Hogyan jutok én vissza az égbe szüleimhez és testvéreimhez? Ők is hogyan szomorkodhatnak utánam, segíts rajtam, szegény ember!
– Segítenék, de hogyan? – felelte a szegény ember. – Ha ez az icipici körtefa az égig érne, meg sem állnék a tetejéig, felvinnélek az édesanyádhoz…
– Segíts rajtam, szegény ember – könyörgött újból a csillagocska –, édesapám minden kívánságodat teljesíti, ha segítesz rajtam. Ő a legfényesebb csillag az égen…
A szegény ember nem tudott semmi okosat kitalálni, azért így szólt a kicsiny csillaghoz:
– Most csak menjünk aludni. Szép, puha ágyat vetek neked a szobában margarétaszirmokból, aludjál csak, holnap talán kitalálok valami okosat.
Így is történt.
A szegény ember is lefeküdt, a csillagocska is elaludt a puha margarétaszirmokon, nem hallották már, mikor selyemszárnyakon belebegett a szobába az álom tündére. Mert minden embernek van egy jóságos álomtündére, millió és millió álomtündér röpköd az éjszakában. Mindegyiknek van egy kis tarisznyája, ami telis-tele van gyönyörű szép álmokkal. S az álom tündére hol ezt, hol azt az álmot veszi elő a tarisznyájából, és ráköti az alvó ember szemére.
A szegény ember tündére már nyúlt is a tarisznyába, hogy elővegye a legeslegszebb álmot, mikor meglátta a margarétaszirmokon alvó csillagocskát. Nem csodálkozott sokáig, rögtön felébresztette az alvó csillagot, és megkérdezte, hogyan került a szegény ember szobájába. A csillagocska ekkor elpanaszolta, hogyan esett le az égi hegycsúcsról. Azt is elpanaszolta, hogy hiába olyan jóságos a szegény ember, nem tudja őt visszavinni az égbe, ő pedig nem tudna a földön élni, még akkor sem, ha nem margaréta-, de tulipánszirmokból vetnék is az ágyát. Ezzel aztán sírva fakadt.
De nem sírt sokáig, mert az álom tündére így szólott:
– Szerencséd, hogy velem találkoztál, én mindenhová el tudok repülni, az égbe is. Mire a hold átvándorol a másik égi mezőre, már ott is leszünk szüleidnél…
Ekkor éjjel nem álmodott a szegény ember, de reggel, mikor felébredt, szebbet látott a legszebb álomnál. A csillagot ugyan hiába kereste, de az udvarán, az icipici körtefa helyén egy égig érő körtefa állott. A körtefának ezer ága, minden ágán ezer körte.
Táncra perdült örömében a szegény ember, és egyfolytában járta késő estig. Este pedig, mikor lefeküdt a körtefa alá, és felnézett az égre, látta, hogy a kicsiny csillagocska az égig nyúló körtefa csúcsán ül, és onnan nevet, onnan integet feléje.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.