Anyanyelvi tábor Setétpatakon

2008. július 12., szombat, Közélet

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábort Setétpatakon. A huszonöt felvidéki, vajdasági, magyarországi és Erdély szórványtelepüléseiről érkező tanuló a táborozás tíz napja alatt értékes előadásokon vesz részt, s kirándulásai alatt vidékünket is felfedezi.

Mint a szövetség ügyvezető elnökétől, Ördög Gyárfás Lajostól megtudtuk, a tábor megszervezésének egyik célja az, hogy a Kárpát-medence különböző sarkaiban, más-más nyelvi sajátosságok közt élő fiatalokat közelebb hozzák, megismertessék egymással. ,,Bár mindannyiunknak magyar az anyanyelve, egymás kulturális sajátosságairól keveset tudunk. A mi diákjaink az iskolában nem tanulnak semmit a felvidéki irodalomról vagy népzenéről, viszont legjobb esetben vendégeink is csak hírből ismerik a mi értékeinket. Ezen is kívánunk változtatni, amikor megmutatjuk városainkat, múzeumainkat, fürdőinket" ― mondta Ördög Gyárfás Lajos.

A fiatalok programjában többek közt a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Mú­zeum, a Székely Nemzeti Mú­zeum, a Gyárfás Jenő Képtár, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum látogatása, illetve uzonkafürdői, bálványosi, óriáspincetetői, Szent Anna-tavi kirándulás szerepel, a táborban pedig Filip Ignác, Demeter László, Várallyay Ré­ka, Albert Ernő, Péntek János, Zsigmond Győző és Pozsony Ferenc tart előadást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 943
szavazógép
2008-07-12: Közélet - Várallyay Réka:

Értékfelmérés Bikfalván

Csaknem negyven művészettörténész és építészhallgató egyetemista, illetve középiskolás diák dolgozott június 29. és július 5. között Bikfalván Bikfalváért, hogy a csodálatos háromszéki falu népi lakóházait és kúriáit számba vegye, felmérje, dokumentálja.
2008-07-12: Közélet - x:

Könyvet a tanároknak

Az elmúlt tanévben Háromszék 2755 pedagógusa élt az egyenként százeurós könyvvásárlási lehetőséggel. Az állampénztárból január 1-jétől június 30-ig e célra kifizetett összeg 155 467 lej. A következő tanévre szeptember elsejétől november elsejéig lehet kérvényezni a százeurós utalványt, a pénzt 2009-ben adják ki. (demeter)