A Gergely Zoltán iskolaigazgató által vezetett kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes július 8. és 13. között Tolna megyében részt vesz a XVI. Nemzetközi Duna Menti Folklórfesztiválon, melyen Erdélyt a Perkőn kívül Magyarlapád és Székelykeresztúr képviseli.
Az első Duna Menti Fesztivált kereken negyven évvel ezelőtt szervezték meg Kalocsán a város és a környékbeli együttesek közreműködésével, öt ország részvételével. A következő években Baja, majd Szekszárd is csatlakozott a két-, majd háromévente sorra kerülő seregszemléhez. Idén a szellemi kulturális örökség fesztiváljaként szervezték meg tíz országból közel ötven együttes részvételével. A harminchét tagú kézdiszentléleki küldöttségben a táncosokkal és zenészekkel önkormányzati képviselők is utaztak, akik Alsónyéken, a testvérközségben vendégeskednek. A Perkő Táncegyüttes ott-tartózkodásuk ideje alatt több alkalommal és több településen is bemutatkozik. (Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.