A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint „a lelkiismeret felébredhet” egy-két ellenzéki országgyűlési képviselőben, és így megszavazhatja a parlament a Stop Soros törvénycsomag kétharmados elemeit is.
Tuzson Bence tegnap közölte: egyben van értelmük a törvénycsomag elemeinek. Az államtitkár arról beszélt, nem feltétlenül számítanak arra, hogy az ellenzéki pártok a törvénycsomag mellé állnak, erre mutat korábbi tevékenységük is. Ugyanakkor hangsúlyozta, a kezdeményezés esetében a nemzetbiztonságról, az ország napi biztonságáról, hosszú távon pedig kultúránkról, azaz „a nemzet érdekéről van szó”. n A migrációt támogató szervezetek működésének engedélyezéséről, a bevándorlási finanszírozási illetékről és az idegenrendészeti távoltartásról nyújtott be törvényjavaslatokat a kormány az Országgyűlésnek, ez a Stop Soros törvénycsomag. A migrációt támogató szervezetek működésének engedélyezéséről szóló előterjesztés általános indoklásában azt írják: Magyarország „bevándorlási frontország”, amelyet a migrációs hullám különösen érint. Hivatkoznak a Soros-tervvel kapcsolatos nemzeti konzultáció eredményeire, amely szerint a magyarok erős határvédelmet, valamint határozott fellépést akarnak az illegális bevándorlás szervezőivel és segítőivel szemben, illetve nem szeretnék, ha Magyarország bevándorlóországgá válna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.