A román női kosárlabda-válogatott szerdán 78–70-ra (13–17, 26–22, 21–15, 18–16) kapott ki Celjeben a házigazda szlovén csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, és már csak matematikai esélye van a kijutásra. E kudarc után a nemzeti együttes egy győzelemmel és három vereséggel az E-csoport harmadik helyezettje. A Dragan Petricevic edzette válogatott legközelebb novemberben lép pályára, amikor Franciaországot és Finnországot látja vendégül.
A román együttes Gödri-Părău, Ursu, Mărginean, Pavel és Walker összeállÃtásban kezdte a találkozót, aminek a rajtját a házigazdák kapták el jobban (4–0). A folytatásban azonban magára talált nemzeti csapatunk, és négypontos különbséggel hozta az elsÅ‘ negyedet (13–17). A második játékrész kiegyensúlyozott és parázs küzdelmet hozott, s 39–39-es eredménynél vonultak szünetre az együttesek. A szlovénok határozottabban tértek vissza a szünetrÅ‘l, Oblak irányÃtásával megnyerték a harmadik negyedet, és hatpontos elÅ‘nyrÅ‘l várták a záró tÃz percet (60–54). A negyedik játékrész elején a román lányok felzárkóztak két pontra (62–60), sÅ‘t, a 36. percben 67–68-ra is vezettek. A véghajrá azonban a házigazdákról szólt, akik jobban összpontosÃtottak, és 78–70-ra megnyerték a párharcot, amivel Szlovénia már biztosan kijutott a jövÅ‘ évi Európa-bajnokságra.
A találkozó legjobbja a 24 pontos szlovén Teja Oblak volt, a román válogatottból pedig a 21 (2x3) pontot jegyző Ashley Walker jeleskedett. A nemzeti csapat további pontszerzői: Gödri-Părău 13, Mărginean 9/6, Pavel 9, Ursu 8, Stoenescu 6/6, Irimia 2, Ardelean 2. Játszott még: Neagu, Kilin, Părău. (t)