Mint már hírül adtuk, a decemberi tanácsülésen két önkormányzati képviselő – Szöllősi Tamás és Constantin Pătru – bejelentette távozását a helyi tanácsból.
Szöllősi Tamás, az RMDSZ-frakció tagja összeférhetetlenség miatt – a múlt év végén megtartott versenyvizsgával a két ipari parkot működtető kft. igazgatója lett –, Constantin Pătru pedig személyes okokra hivatkozva mondott le mandátumáról. Szöllősi helyét a csütörtöki tanácsülésen az RMDSZ-pótlista első helyén szereplő dr. Gáspár Zsolt családorvos vette át, aki le is tette a hivatalos esküt. A román pártszövetség még nem nevezte meg Constantin Pătru utódját. Értesülésünk szerint a pótlista első két helyén levő Mariana Cristea és Ioana Nela Felea nem vállalta, hogy átvegyék Pătru helyét, ezért egyelőre nem ismert, ki lesz az utódja. (iochom)